Lengyelország logisztikailag kész arra, hogy havonta három-négymillió embert oltsanak be a koronavírus ellen, de kevés a vakcina, a kormány ezért az oltóanyagbeszerzés növelésére törekszik, még az első negyedévben - közölte a lengyel kormányszóvivő az MTI tudósítása szerint. A kormány a vakcinaszállítmányok növelésére számít, a második negyedévben határozottan nagyobb lesz az érkező mennyiség, így a beoltottság mértéke is sokkal nagyobb lesz - nyilatkozott a kormányszóvivő a lengyel közszolgálati rádió hírcsatornájának (Polskie Radio 24).


Közlése szerint szerda délelőttig több mint 153 ezer embert oltottak be. A lengyelországi vakcinázási program keretében december végétől az úgynevezett "zéró csoport" - az egészségügy dolgozók, illetve családtagjaik, valamint a kórházban kezelt koraszülött csecsemők szülei - beoltása zajlik.

A szóvivő megerősítette, hogy a kormány lépéseket tesz annak érdekében, hogy már az első negyedévben több vakcinát szerezzen be a gyártóktól, de - mint Müller mondta - a megnövelt szállítmányokról jelenleg még nincs megállapodás.

Lengyelország az Európai Unió (EU) egyes más országaihoz, például Németországhoz hasonlóan, közvetlenül a gyártócégekkel tárgyal az európai uniós vakcinabeszerzési programon kívüli vakcinák beszerzéséről. A jelenlegi szerződések alapján a BioNTech-Pfizer német-amerikai vakcinából március végéig 4,6 millió adag, az amerikai Moderna cégtől 840 ezer adag, és az uniós szintű engedélyezés esetén a CureVac német cégtől 400 ezer adag érkezhet Lengyelországba, a két dózisú vakcinákból így március végéig összesen 2,9 millió lengyelt olthatnak be a hozzávetőleg 38 millió lakosú országban.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kaotikusan zajlik a vakcinázás Európa-szerte

Franciaországban egy hét alatt alig több mint 500 embert oltottak be, Hollandiában szerdáig senkit. A spanyoloknál nincs elég szakdolgozó az oltáshoz, a lengyeleknél politikusok szereztek védelmet soron kívül. Eközben Izraelben a lakosság 12 százaléka már védett a dupla áron vásárolt vakcináknak köszönhetően.

A koronavírusos Böjte Csabának Kásler Miklós intézte el a magyarországi gyógykezelést

Olyan sok az új fertőzött Japánban, hogy vészhelyzetet kellett kihirdetni a fővárosban


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!