A lengyel egészségügyi tárca pénteken 2292 új koronavírus-fertőzöttről számot be, ez a legmagasabb napi növekmény a járvány kezdete óta; a halálos esetek száma alacsony és stabil, írja az MTI.


Az előző rekordot, 1967 új esetet az előző napon jegyezték fel a mintegy 38 millió lakosú Lengyelországban. Adam Niedzielski egészségügyi miniszter aznap azzal számolt, hogy kétezernél is nagyobb lesz a napi növekmény az elkövetkező napokban.

Csütörtök óta 27, koronavírussal megfertőződött ember hunyt el. Az egészségügyi tárca közölte: 26 elhunyt esetében a halál oka "a Covid-19 és más betegségek együttes megléte" volt, egy 76 éves férfinek pedig nem voltak alapbetegségei, halálát a koronavírus-fertőzés okozta.

A koronavírussal kapcsolatba hozott halálos esetek száma a hét folyamán enyhén csökkent: míg kedden 36 ilyen esetről adtak hírt - ez volt a második legmagasabb halálozási szám a járvány kezdete óta -, szerdán és csütörtökön egyaránt harminc ember halt meg. Közülük kizárólag a koronavírus miatt kedden hat, szerdán öt, csütörtökön pedig egy ember hunyt el.

A kórházakban 2702 Covid-beteget kezelnek, 166 van lélegeztetőgépen. Egy nap alatt a kórházban kezeltek száma 142-vel, a lélegeztetőgépre szorulóké héttel emelkedett.

Kiemelt kép: Jaap Arriens/NurPhoto


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!