A város nettó 3 millió forintot költött volna a tűzijátékra, ebből a pénzből további ötven családnak adnak tűzifát.


Mi is megírtuk, hogy Pécs önkormányzata szavazásra bocsátotta, hogy legyen-e szilveszterkor tűzijáték a városban, vagy az erre fordítandó pénzből tűzifát adjanak a rászorulóknak. A pécsiek a város honlapján szavazhattak a kérdésről, most pedig kiderült az eredmény.

Péterffy Attila polgármester a Facebook-oldalán jelentette be, hogy

A városvezető tájékoztatása szerint az online voksoláson több mint 11 ezer pécsi vett részt, a szavazatok kétharmada, csaknem 7500 voks pedig arra érkezett, hogy tűzijáték helyett tűzifára költsön inkább a város. A szavazók egyharmada, 3700 pécsi a hagyományos tűzijáték mellett tette le a garast.

„Természetesen vállalásomhoz híven végre fogom hajtani a többség akaratát, és tűzijáték helyett tűzifára fordítjuk az évvégi látványosságra szánt összeget. Tavaly 210 pécsi család kapott egyenként másfél köbméter tűzifát a város önkormányzatának szociális keretéből. Idén már bővítettük ezt a keretet, és azt terveztük, hogy 250 családot látunk el tűzrevalóval egy bővített, 10,5 millió forintos keretből.

- írta bejegyzésében a polgármester.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!