Olivérnek új májra és vesére volt szüksége, a kettős transzplantációt azonban csak Lyonban vállalták. A műtétek sikeresek voltak, de a kisfiú nagyon lassan gyógyul.


A román orvosok nem vállalták a műtétet, ezért Franciaországban kapott új májat és vesét egy 9 éves kisfiú. Olivéren június végén végezték el a beavatkozást, most az a legfontosabb, hogy a szervezete ne lökje ki a beültetett szerveket.

A Kolozsváron született Olivért babakorában Miskolcon kezelték, és már akkor diagnosztizálták nála, hogy a születésekor felfedezett vesetágulat tovább súlyosbodott. Megoperálták, de ez nem hozott javulást, sőt, az is kiderült, hogy a májával is gondok vannak.

Később Budapesten is kivizsgálták, és

A romániai orvosok közül azonban senki nem vállalta a kettős transzplantációt, és azt mondták, hogy a kisfiúnak egy éve lehet hátra.

„Lyon volt az egyetlen hely, ahol azt mondták: végeztek már hasonló transzplantációt, van tapasztalatuk, és vállalják Olivér esetét is” - mondta a Blikknek a kisfiú édesanyja, Boros Lídia Emese. Az anyuka ismerősök és idegenek segítségével, illetve egy kevés állami támogatással ki tudta vinni a fiát Franciaországba.

Olivérék már hónapok óta itt vannak, a kisfiú ugyanis nem kerülhetett fel egyből az ottani transzplantációs listára, előbb be kellett szereznie az előírt kötelező oltásokat. Végül június 18-án éjszaka kopogtattak náluk a rendőrök, akik közölték: megvan a donor, azonnal indulni kell a kórházba.

Bár a két beavatkozás sikeres volt, édesanyja szerint Olivér nagyon lassan gyógyul.

„Alig eszik valamit, még mindig csak csipeget. Azt ígértem neki, a műtét után minden más lesz, de egyelőre nem ez a helyzet... sejthetik, hogyan érzem most magam, amiért nem mondtam igazat a fiamnak” - mondta Emese.

A legfontosabb most az, hogy a kisfiú szervezete ne lökje ki a beültetett szerveket. Az orvosok a napokban ülnek majd össze, hogy meghatározzák a kisfiú kezelésének további menetét. Az anyuka szerint azonban reálisan nincs esély arra, hogy év vége előtt hazatérhessenek.

(Forrás: Blikk)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!