Már a hétvégi, FTC-Rail Cargo Hungaria elleni mérkőzés előtt lemondott Danyi Gábor, a Siófok KC női kézilabdacsapatának edzője, írja a klub hivatalos honlapja. Vele együtt távozik segítője, Zdravko Zovko is.

Kapcsolódó

A Telekom Veszprém három játékossal erősített a következő szezonra

Mindhárman nyáron csatlakoznának a jelenlegi kerethez.

A Motherson Mosonmagyaróvári KC elleni mérkőzés után klubunk ügyvezetője több alkalommal is tárgyalóasztalhoz ült az edzőpárossal, hogy megvitassák a kialakult helyzetet és a fejlődés lehetőségét. Az egyeztetések után az a döntés született, hogy a felek nem folytatják együtt a közös munkát, így a klubvezetés elfogadta Danyi Gábor lemondását.

"Danyi Gáborral azért szerződtünk, mert hittünk benne, hogy hosszú távú megoldás lehet a klub vezetőedzői posztjára. Azzal is tisztában voltunk, hogy az elmúlt évekhez képest gazdasági- és sportszakmai tekintetben is vissza kell lépnünk, hogy újra építkezni tudjunk. Több szempontból is korlátozottak voltak a lehetőségek, de még ezzel együtt is egyetértettünk abban, hogy a 3-6. hely megszerzése reális lehet.

Ehhez képest az eredmények és a pályán mutatott teljesítmény is elmaradt, melynek számos oka van. Szeretném leszögezni, hogy bár Gábor volt a vezetőedző, de nem egy személyben ő a felelős a történtekért

- nyilatkozta Fodor János, a klub ügyvezetője.

Hozzátette, a Mosonmagyaróvár elleni 19 gólos (!) vereség után megbeszélések végéhez érve úgy ítélték meg, hogy ez az együttműködés ebben a formában nem folytatható. De sokkal többet várt a játékosoktól is.

Kapcsolódó

Danyi Gábor: Nehéz mit mondanom egy ekkora vereség után

Majdnem 50 gólt kapva kapott ki a csapata az NB I-ben a Mosonmagyaróvártól.

"Hosszú távú tervekkel érkeztem Siófokra, és hatalmas motivációval vetettem bele magam a munkába. Nagy csalódás, hogy ez a közös együttműködés ilyen hamar véget ért. Az elmúlt hónapok teljesítménye, és különösen a Mosonmagyaróvár elleni mélypont rávilágított arra, hogy ez a projekt ilyen formában nem folytatható tovább" - mondta Danyi Gábor

Én voltam a vezetőedző, és vállalom a felelősséget. Úgy gondolom, hogy a Ferencváros elleni mérkőzésen megmutattam azt, hogy mit és hogyan szerettem volna. Tisztességgel álltam a munkához és a legjobbamat próbáltam nyújtani. Ez most ennyire volt elég

- tette hozzá.

Zdravko Zovko tavaly egy nagyon nehéz időszakban vette át a csapat irányítását, amellyel végül Európa Liga ezüstérmet szerzett.

"Nem titok, hogy én már a vezetőedzői posztot is a Gábor miatt vállaltam el tavaly, előkészítve a közös munkát. Nehéz, de emlékezetes szezonunk volt. Nagyon büszke vagyok arra, hogy eljutottunk az Európa Liga döntőjéig. Az idei évben valami hiányzott ahhoz, hogy az általunk elképzeltek megvalósuljanak. A Mosonmagyaróvár elleni mérkőzés után eljutottunk egy olyan pontra, amely egyértelművé tette számunkra, hogy ez a siófoki történet itt véget ér. Természetes, hogy együtt távozunk, ez így helyes. Most hazamegyek Zágrábba és folytatom a nyugdíjas éveimet" - nyilatkozta Zovko.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!