Lemondott minden tisztségéről és a párttagságát is felfüggesztette Turcsány László fideszes képviselő, aki múlt héten a salgótarjáni halálos baleset áldozatáról posztolt fotót Facebook-oldalán, majd letörölte azt.

A politikus a 3100.hu-hoz eljuttatott közleményében azt írta,

az elmúlt pénteken helytelenül cselekedtem egy tragikus baleset kapcsán. Ennek levontam a morális tanulságait és a következő döntéseket hoztam meg. A mai nappal lemondtam Salgótarján Megyei Jogú Város Fidesz-KDNP frakciójának vezetéséről, kiléptem a frakcióból, lemondtam egyéni képviselői mandátumomról és felfüggesztettem párttagságomat. Döntésemről tájékoztattam a Fidesz helyi vezetőségét.

Mint ismert, pénteken este Salgótarjánban, a Rákóczi úton elütöttek egy gyalogost. A 24 éves nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Turcsány László saját elmondása szerint az elsők közt ért a helyszínre, majd telefonjával fotót készített az áldozatról és azt kegyeletsértő módon, kitakarás nélkül feltöltötte a Facebook-profiljára.

Szombaton az ATV-nek arról beszélt, sajnálja a történteket, az a gondolat vezérelte, hogy mielőbb meg lehessen állapítani ki volt a balesetet szenvedett személy, a mentők kiérkezésekor a feltöltött fotót törölte.

A 3100.hu cikke szerint Turcsány László 2002-től aktív szereplője a helyi közéletnek, a megyeszékhely közgyűlésének 2010-től volt folyamatosan tagja. A testületbe 2010-ben, 2014-ben és 2019-ben is bekerült. Lemondása következtében a választókerületben időközi választást kell kiírni.

Nem az a férfi gázolt halálra Salgótarjánban egy gyalogost, akit őrizetbe vettek, hanem a barátja

Erre jött rá a rendőrség, úgyhogy most már hamis váddal is gyanúsítják az ittasan okozott baleset és a segítségnyújtás elmulasztása mellett.

Kiemelt kép: Fenyvesi Gábor Facebook-oldala


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!