Az év végével lemond parlamenti mandátumáról Gréczy Zsolt - a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, akiről előbb intim, majd pornográf fotók jelentek meg, az ATV Egyenes beszéd című műsorában jelentette be döntését péntek este.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/215267-21211-1665596349-165030-450318-1576868405-73897487-1-e1576867473809.jpg)
Indoklásul azt mondta, nem akarja, hogy az ügy a pártjának ártson, abból tehertétel legyen. Mint mondta, hosszú és mély beszélgetést folytatott Gyurcsány Ferenc pártelnökkel, aki elfogadta a lemondását. Azt még nem tudja Gréczy, hogy marad-e a párt közelében.
A politikus azt mondta, soha senkit nem zaklatott, a zaklatási vádakat könnyedén cáfolta, az ezek miatt indított perek pedig mennek majd a maguk útján. Fenntartotta, hogy a vele szemben felhozott történetek kitaláltak, a bűncselekménnyel nyilvánosságra hozott képek azonban olyan látszatot keltenek, "mintha erkölcstelen lenne."
Hozzátette: 2019-ben nagyszerű éve volt a DK-nak, a párt megduplázta a támogatottságát, és ha ezt a lendületet egy kicsit is megtöri ez az eset, akkor megteszi, amit meg kell tennie ebben a helyzetben. Jelezte, hogy párttársai részéről fantasztikus szolidaritást tapasztalt.
Mivel mandátumát listán szerezte, a képviselői hely betöltéséről a DK elnöksége dönt majd.
A keddi intim képek után csütörtökön pornográf felvételeket küldtek körbe több szerkesztőségnek ismeretlenek Gréczy Zsoltról, több kormánypárti lap közölte is a meztelen képeket. A levélhez egy írást mellékeltek, ebben egy nő azt állítja, hogy a DK frakciószóvivője küldte neki a nemi szervéről és az önkielégítés közben és után készült fotókat, így zaklatta őt.
A képek elkészítésének körülményeiről nem lehet biztosat mondani, nincs ugyanis bizonyíték arra - például zaklató tartalmú üzenetek -, hogy Gréczy tényleg elküldte a fotókat valakinek, és ha igen, kinek, vagy esetleg a telefonját feltörve jutott hozzá azokhoz valaki. Gréczyt korábban a Mi Hazánk egyik parlamenti szakértője vádolta meg azzal, hogy kéretlen - de nem szexuális tartalmú - chatüzenetekkel bombázta.