Mi is tájékoztattuk olvasóinkat annak az alkalmazásnak a létezéséről, ami gombnyomásra generál meztelen fotókat amúgy ruhában látható hölgyekről a mesterséges intelligencia végtelen lehetőségeit kihasználva. A Vice nemrég fedezte fel a Windowsra és Linuxra is tölthető, márciusban megjelent DeepNude appot, aminek híre aztán végigsöpört az interneten. Nem véletlen, hogy a mi cikkünk írásakor is éppen túl volt terhelve az oldal, ezért nem tudtuk használni.

A fejlesztők akkor azt üzenték, hogy nem tudnak megbirkózni a hirtelen jött nagy forgalommal, de dolgoznak azon, hogy pár nap alatt ismét elérhető legyen a szolgáltatás.

Végül úgy tűnik, hogy ez nem következik be. A hirtelen jött népszerűség elgondolkodtatta az app készítőit, akik úgy döntöttek, hogy inkább lelövik az egészet.

"Nem akarunk ilyen módon pénzre szert tenni. Nyilván a DeepNude néhány másolata felbukkan majd a neten, de nem mi akarunk lenni, akik így szereznek bevételt. A világ még nem áll készen a DeepNude-ra" írta az egyik fejlesztő, aki főleg azért aggódik, hogy túl sokan használnák rossz célra az alkalmazását.

A szoftvert ingyen lehetett használni, de csak 50 dollár fejében kapta meg a felhasználó azt a verziót, ami nem rakott vízjelet a képekre.

Csináltak egy appot, ami leszedi a ruhát a csajokról

És hamarosan a férfiakról is.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!