Mintegy két hete nincs nyoma 16-20 embernek, akik lelki gyakorlatra indultak Venezuela nyugati részén, ezért kedden keresést indítottak a felkutatásukra - írja az MTI.


A helyi sajtó szerint ennél is több ember tűnt el. A Táchira állambeli La Gritában töltött "lelki gyakorlat" után, augusztus 22. óta nincs hír ezekről az emberekről, mondta el Yesnardo Canal, a régió polgári védelmi igazgatója az AFP hírügynökségnek. Az eltűntek között van egy újszülött is Canal szerint.

A hatóság nem közölt további részleteket, megvárják a nyomozás eredményeit mind a "vallásos tevékenység", mind az eltűntek számának ügyében.

A polgári védelem igazgatója sajtótájékoztatóján közben arról beszélt, hogy a környék lakói emberek csoportjait látták a hegyekben.

"Nagyon különös az egész. Számos változatot hallottunk, a kutatás és a nyomozás végéig nem tudhatjuk, melyik a helytálló" - mondta Juan Carlos Escalante, a környékbeli Jáuregui település polgármestere.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!