Nikole Mitchell vallásos baptista családban nőtt fel. Már gyerekkorában is arról fantáziált, hogy sztriptíztáncos legyen, de akkor a neveltetése megakadályozza, hogy komolyabban is elgondolkozzon ezen.


Olyannyira, hogy a ma már háromgyerekes anya elég messze került a rúdtól, lelkész lett.

De még ez is nagyon szúrta a családja szemét, mert szerintük egy nőnek nem egy közösség irányítása a feladata, hanem a konyha vezetése és a gyerekek felnevelése.

Annak ellenére, hogy mindennek ellentmondott, amit mondtak nekem, a szereplés iránti vágyam miatt úgy döntöttem, lelkész leszek.

- idézte a New York Post. Ez egyébként onnan jött, hogy még 2011-ben csatlakozott egy evangelista megagyülekezethez, ahol sokat tanult a nemi egyenlőségről, de egyébként is nagyon lelkes volt, érdekelte az ottani tanítás, ami végül odáig vezetett, hogy felkérték lelkésznek. 2016-ban a lelkészi ranglétrán már odáig jutott, hogy a most 10, 7 és 4 éves gyerekei nevelése mellett heti előadója lett a gyülekezetnek. Ugyanaz az év volt egyben az is, mikor LMBTQ-témájú színházi előadáson vett részt. Ekkor jött rá, hogy biszexuális, illetve pánszexuális.

Kettős életet kezdett élni, de 2017-ben végül elhagyta a gyülekezetet.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Nikole Mitchell (@mitchellnikole) által megosztott bejegyzés, Júl 28., 2020, időpont: 5:01 (PDT időzóna szerint)

Nem tudta, hogyan tovább, mikor elkezdett követni az Instagramon egy fehérneműmodellt, akinek a férje életmód-tanácsadó. Mitchell tudta, hogy többet akar megtudni a saját szexualitásáról, ezért jelentkezett egy Sexpress You (a szex és a fejezd ki magad szavak keverése) nevű tanfolyamra. Azt mondja, erre volt szüksége, a tanfolyam után fel is keresett egy fotóst, hogy készítsék el élete első meztelen fotósorozatát.

Sírtam, mert sosem éreztem magam áldottabbnak és szentebbnek az életemben. Nem éreztem magam soha előtte ennyire szexinek és felszabadultnak.

Azóta elindított egy OnlyFans-oldalt, ahol rajongók pénzért róla 18 pluszos képeket, videókat kapnak. Először félmeztelen képeket árusított, de ma már jobban személyre szabott tartalmakat készít. Emellett életmód-tanácsadó is lett.

Már odáig jutottam, hogy márciusban valaki fizetett volna nekem több ezer dollárt, hogy lefeküdjek vele, amibe bele is mentem, de aztán jött a koronavírus és le lett mondva.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Nikole Mitchell (@mitchellnikole) által megosztott bejegyzés, Aug 19., 2020, időpont: 10:09 (PDT időzóna szerint)

Közben Los Angelesbe költözött és elvált a férjétől, de nem teljesen a lelki élettől, mert azt is nyilatkozta:

A szexualitásom hihetetlenül gyógyító és szent. Amikor ezt az ajándékot odaadom az embereknek, akkor azzal megáldom őket.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!