A 2020-as Forma-1-es szezon nem tudott elrajtolni a koronavírus-járvány miatt, sőt a jelek szerint nyárig még biztosan szünetel a száguldó cirkusz. Ezalatt a csapatok nem tudnak fejleszteni sem, mivel a kötelező nyári pihenőt márciusra és áprilisra hozta elő a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA).


Az istállók közül a Ferrari, a McLaren, a Mercedes, a Williams és a Red Bull Racing azonban új ötlettel állt elő: ahelyett, hogy ölbe tett kézzel várnák a megoldást, inkább besegítenének az egészségügynek gépek és alkatrészek készítésével.

A BBC kiemeli, hogy Nagy-Britanniában mintegy húszezer ilyen gépre lenne szükség, így óriási segítség lenne az istállók gyárainak bevonása. Megemlítik továbbá a Ferrarit tulajdonló Agnelli családot is, amely tízmillió euró mellett 150 lélegeztetőgéppel segítette az olaszországi vészhelyzet kezelését.

Kiemelt kép: Olivier MORIN / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!