A Külügyminisztérium 20 hónap után darálta le a papírokat, miközben magánszemélyeknek 5 évig kell megőrizniük a rezsiszámláik befizetést igazoló iratokat is.


Feltűnően gyorsan, a beszerzést követő 20 hónapon belül megsemmisítette (vagyis selejtezte) a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a 2020 márciusi lélegeztetőgép-beszerzéssel kapcsolatos iratok egy részét – írja a Transparency Internationalnek (TI) megküldött iratok nyomán a Népszava.

A KKM közigazgatási államtitkára, Balogh Csaba 2020 márciusában kötött szerződést a malajziai GR Technologies SDN BHD nevű céggel 7000 lélegeztetőgép beszerzéséről közbeszerzési eljárás nélkül – ez akkor teljesen jogszerű volt a koronavírus miatti veszélyhelyzet alatt elfogadott rendkívüli szabályok alapján.

Ezek túlnyomó részét az egészségügy aztán sosem használta, mert számos gép nem felelt meg a magyar és EU-s szabványoknak, illetve nem is volt ekkora lélegeztetésiszakember-kapacitása a magyar kórházaknak.

9 millió dollárt (2,8 milliárd forintot) a külügyi tárca nem is a GR Technologies SDN BHD-nek utalta, hanem közvetlenül a tulajdonos-cégképviselő, Datuk Vinod Sekhar magánszemély számlájára.

A Transparrency International még 2021-ben fordult adatigényléssel a Külügyminisztériumhoz a lélegeztetőgépek ügyében. A KKM csak a harmadfokú kúriai ítélet jogerőre emelkedése után tájékoztatta a korrupcióellenes szervezetet arról, hogy

A TI arra emlékeztet, hogy ez meglehetősen rövid időnek számít: a magánszemélyeknek 5 évig kell megőrizniük a rezsiszámláik befizetést igazoló iratokat, ehhez képest a KKM kevesebb, mint két év után megsemmisítette azokat.

A Kúria elfogadta a külügyi tárca azon érvelését, hogy a szerződés előkészítése során egyetlen írásbeli adat, diplomácia távirat, email, szerződéstervezet, a hatalmas összegű kifizetést előzetesen jóváhagyó, úgynevezett kötelezettségvállalási irat, de még csak feljegyzés sem keletkezett, minden szóban intéződött. Ligeti Miklós a TI jogi igazgatója ezt abszurdnak tartja, szerinte „felfoghatatlan, hogy a külügyi tárca sikerrel érvelhetett azzal, hogy 176 milliárd forint közpénz elköltésének semmilyen leírt nyoma ne létezne.”


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!