A nyár egyik nagy magyar kézilabdás híre, hogy a Veszprém és irányítója, Lékai Máté közös megegyezéssel szerződést bontott. Napokkal később aztán jött a bejelentés, bár több megkeresése is volt, végül a Ferencvárosnál folytatja a 147-szeres magyar válogatott Lékai.

Kapcsolódó

Lecsapott a Fradi a válogatott irányítóra

Lékai Máté két évre írt alá új csapatához.

A 34. életévét júniusban betöltő kézilabdázó a Nemzeti Sportnak adott interjújában elmondta, ugyan az elmúlt év, és az előző szezon vége nem volt könnyű időszak az életében, a nyár közepéig nem gondolkodott azon, hogy elhagyja Veszprémet. Csakhogy nyilvánvalóvá vált számára, hogy még annyi játéklehetőséget sem kap majd az idényben, mint korábban, így a magyar válogatott és a saját karrierje szempontjából is a váltásban látta a megoldást.

"Nem tagadom, nehéz volt idő előtt otthagynom Veszprémet, nem így terveztem.

Ha három évvel ezelőtt megkérdezik, az mondtam volna, onnan vonulok vissza, de ez mára megváltozott.

Egészséges vagyok, jó formában érzem magam, egyáltalán nem levezetni jöttem a Fradiba, és nem is utolsó állomásként gondolok a klubra. Én csak játszani szeretnék, segíteni a csapatot és jól teljesíteni, erre pedig lesz lehetőségem" - mondta az irányító, aki elárulta, több európai országba is mehetett volna, és voltak más magyar ajánlatai is, de egyértelmű volt számára, hogy a Ferencvárost választja, és az edző, Pásztor István is éreztette vele, hogy szüksége van rá. Valamennyire az is számított a döntésében, hogy a Fradi szerepel az európai kupaporondon is, de nem ez volt a döntő.

Három emléket emelt ki végül a Veszprémnél töltött nyolc évéből:

  • amikor még a Celje játékosaként bemutatták őt a veszprémi arénában,
  • a Kielce elleni drámai Bajnokok Ligája-döntő, amit Lékai szerint lehetetlen elfelejteni (kilencgólos előnyből bukott el a Veszprém), és
  • a bajnoki címek utáni ünneplés, amelyből neki négy is kijutott Veszprémben.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!