Emberek fenyegetésével és megtévesztésével választási csalást készített elő a január 26-ai időközi választásra a Pollreisz Balázs polgármesterjelöltet támogató DK, Jobbik, LMP, Momentum és MSZP - jelentette be a Fidesz városi szervezetének alelnöke szombaton a megyeszékhelyen.


Az MTI tudósítása szerint Fekete Dávid, aki egyúttal a város alpolgármestere is, a sajtótájékoztatón azt mondta: tavaly novemberben az ellenzéki pártok által megbízott személyek szegény és hátrányos helyzetű embereket kerestek meg azzal, hogy egy videóban azt mondják, "őket régebben arra kényszerítették, hogy vegyenek részt a választásokon és szavazzanak arra, akire egyébként nem is szerettek volna". Ez a 2013-as bajai akcióhoz hasonló videó - tette hozzá.

Az érintett emberek között vannak szellemi fogyatékkal élők, írástudatlanok és olyanok, akik nem is győriek, néhány ezer forintot ajánlottak fel a szereplésért, de volt, akit munkahelyének elvesztésével fenyegettek meg - közölte. A politikus hozzátette: a videót az időközi választás előtt szerette volna nyilvánosságra hozni a baloldal, hogy ezzel manipulálják a választókat, ezáltal az eredményeket. A közeljövőben feljelentést tesznek az ügyben, jelentette ki.

Elmondta azt is, hogy eddig egy tucat ember jelentkezett a Fidesznél, hogy szerepel ilyen videókban, és nyilatkozatot arról, kik, hol, mikor és milyen módon készítették elő a bűncselekményt és hogyan hajtották végre. Ezek a nyilatkozatok rendelkezésre állnak és pontosan le van írva bennük, hogy kik voltak az ellenzéki pártok megbízottjai - fogalmazott.

Ismét bebizonyosodott, hogy az ellenzéki pártoknak semmi sem szent, bármire képesek, hogy hatalomhoz és pénzhez jussanak, akár a legaljasabb bűncselekmények elkövetésé árán is

-hangoztatta.

Hozzátette: a Fidesz győri szervezete felszólítja az ellenzéki pártokat, hogy "fejezzék be a választási csalásokat, a szerencsétlen emberek kihasználását és felhasználását".

Győrben január 26-án azért tartanak időközi választást, mert az október 13-án megválasztott polgármester, Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) november 8-ával lemondott tisztéről. A kormánypártok jelöltje ezúttal Dézsi Csaba András.

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!