A holt-tengeri tekercsek származása régóta lázban tartja a régészeket és a történelemkutatókat. Lehet, hogy most fény derül arra, kik írták őket. Az Amerikai Keletkutató Intézetek bostoni ülésén bemutatták az izraeli Régészeti Hatóság csapatának munkáját. 33 kumráni csontot elemeztek, melyek nagyjából 2200 évesek. A tanulmányozott csontvázak közül 30 különböző korú férfiakhoz tartozott, a többi azonban túl rossz állapotú volt ahhoz, hogy megállapítsák a nemüket.
Mivel a maradványokon nem azonosítottak halálos sebeket, a vizsgált személyek feltehetőleg nem katonák voltak, sokkal valószínűbb, hogy a férfiak egy kolostorhoz, vagy egy szektához tartoztak.
Ezt a régió története és a temetkezés helye alapján állapították meg.
Az egyik elmélet szerint az esszénusokról van szó, egy szerény életű, minden élvezetet kerülő és a szegényeket segítő zsidó vallási csoportról az időszámítás előtti 2. és az időszámítás szerinti 1. század között - vagyis pont a tekercsek születésének időszakában. Ráadásul arra is van írásos bizonyíték, hogy ott, a lelőhely közelében éltek. A mostani kutatások is azt valószínűsítik, hogy az esszénusok a szerzők.
A holt-tengeri tekercsek első darabját egy beduin kecskepásztor találta meg 1947-ben a Kumráni-hegység egyik barlangjában. A későbbiekben - beduin sírrablók vagy hivatásos régészek - további barlangokat fedeztek fel, összesen tizenkettőt. A legelső tekercsek az 1-es barlangból kerültek elő. Legnagyobb jelentősége a 4-es barlangban talált Ézsaiás tekercsnek van, amely 7,34 méter hosszú, és szerencsére egészen jó állapotban maradt ránk. A leghosszabb tekercset (amely szintén jó állapotú) templomtekercsnek hívják. Az alapjául szolgáló borjúbőr kikészítéséhez a Holt-tenger vizét használták, tehát a bőr helyi eredetű.
A többi tekercs kevésbé jó állapotban került elő, jórészt széttöredezett pergamendarabok formájában. Összesen kb. 900 tekercs került elő. A tekercseket hosszúkás (60 cm magas) agyagkorsók őrizték, melyeket viasszal légmentesen lezártak, ez garantálta azt, hogy ilyen hosszú időn át fennmaradhattak. A 12. barlangot 2017-ben fedezték fel a kutatók.
Mivel a beduinok nem tudták a tekercseket hasznosítani, azok meglehetősen kalandos körülmények között ugyan, de eljutottak a Palesztinai Régészeti Múzeumba, majd az izraeli Könyv Szentélyébe, amelyet a tekercsek őrzésére emeltek. Mivel az akkori politikai helyzet nagyon instabil volt, a tekercseken végzett kutatás nagyon lassan haladt előre. A különféle nemzetiségű tudósokból álló első kutatócsoport munkáját a tekercsek körüli szenzációhajhász szerencsevadászat is számos alkalommal megzavarta.
A tekercsek anyaga többségében pergamen illetve papirusz, ám az egyik barlangban vörösréz tekercspárost is találtak. Az írások nyelve nagyrészt héber, de néhány görög, illetve arámi nyelvű is van, korban pedig az i. e. 2. század és az i. sz. 1. század között készültek. Az idővel egymás után előkerülő több száz tekercs egy része tönkrement (egyes darabokat még a felfedezés idején a beduinok égettek el), illetve darabkái összekeveredtek, így egy gigantikus kirakójáték összeillesztéséhez hasonlít a mai napig is folyó összeillesztési munka.
Forrás: Wikipédia
Képek: Wikipédia
