Az olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságra készülő magyar férfi kézilabda-válogatott felkészülési mérkőzésen 27-24-re legyőzte Csehországot. A mieink legeredményesebb játékosai a négy-négy gólos Balogh Zsolt és Szita Zoltán voltak. A 20 fős keretből Lékai Máté és Bodó Richárd maradt ki, akikről majd vasárnap döntenek, de a kapitány szerint nagy valószínűséggel nem utaznak a tornára.

Továbbra sem tudni, mi lesz a kéziválogatott két kulcsjátékosával

Fekete Bálint viszont újra bekerült a keretbe.

A magyar csapat Győrben játszott a szintén Eb-résztvevő csehekkel, amely egyébként az egyik legkedvesebb ellenfele: a korábbi 28 mérkőzésből 19-et is a mieink nyertek. Nos, ezúttal nem indult valami jól a meccs, az első nyolc percben 3-1-es előnybe kerültek a vendégek. Megrázta magát Gulyás István csapata, amelyen a bravúrokat bemutató Mikler Roland is sokat segített, a 25. percben már 12-6 volt ide és biztató volt az is, hogy több játékosunk is eredményes tudott lenni. A félidőben 14-10 volt az állás.

Három magyar találattal indult a második félidő, Bánhidi Bence ezek közül kettőt is magára vállalt (17-10). Ezután a csehek percei következtek, úgyhogy ismét szorosabbá vált a mérkőzés (17-14 a 39. percben). Ezután az volt a forgatókönyv, hogy már amikor tekintélyes előnybe tudtunk volna kerülni, Csehország mindig visszakapaszkodott. El is veszítette a ritmust támadásban a magyar csapat, Gulyás pedig időt kért az 53. percben, de mi kaptunk gólt utána (24-22). A hajrát mi bírtuk jobban fejben, egy parádés akció végén, Balogh Zsolt találatával pedig lényegében el is dőlt a meccs, amit végül 27-24-re nyertünk meg.

Balogh Zsolt és Szita Zoltán négy-négy góllal zártak, összesen tizenegyen találtak be magyar oldalon.

A két válogatott vasárnap is megmárkőzik egymással, de zárt kapuk mögött.

Egy szép gól a meccsről:

A svéd-norvég-osztrák közös rendezésű Európa-bajnokság január 9-én kezdődik. A magyar csapat az E-csoportban szerepel majd, sorrendben Oroszország, Dánia és Izland lesz majd ellenfél. A csoport első két helyezettje jut majd tovább.

Eredmény - felkészülési mérkőzés

Magyarország - Csehország 27-24 (14-10)

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!