2021. február 12-én lejár a Klubrádió szerződése és a törvény szerint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak legkésőbb október 13-ig döntenie kell a kormánykritikus adó hosszabbításról vagy annak elutasításáról - emlékeztet cikkében a Népszava, ami azt írja, a hatóság dolgozói augusztusban szabadságra mentek, így legkorábban szeptemberben várható fejlemény a Klubrádió ügyében.


Ha pozitív döntés születik, akkor egy 2018-as törvénymódosítás szerint nem öt, hanem további hét évre lehet biztosított a rádió frekvenciája.

Arató András, a rádió igazgatóságának elnöke a lapnak azt mondta, bízik benne, hogy megkapják a hosszabbítás, mert mint fogalmazott, annak a több százezer embernek, akik nemcsak hallgatják a műsoraikat, de adományokkal is támogatják a kedvenc adójukat, a hosszabbítás "a népakarat kifejeződése" lenne.

Persze nálunk bármi megtörténhet, ahogy azt például a Civil Rádió, vagy a Class FM esetében láthattuk

- fűzte hozzá Arató két olyan adóra utalva, amelyek az elmúlt években hallgattak el. Arató megjegyezte azt is, szinte korlátlan számú lehetőséget biztosít a médiatörvény a NMHH-nak, hogy úgy döntsön a Klubrádió működésével kapcsolatban, ahogy neki tetszik. Ráadásul a jogszabály indoklási kötelezettséget sem ír elő a frekvenciahasználati szerződések meghosszabbításáról szóló döntések esetében.

Kiemelt kép: Berecz Valter


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!