Életfogytig tartó fegyházra ítélte a Fővárosi Ítélőtábla azt a 70 éves férfit, aki kivégezte a békásmegyeri óvónőt 2018 novemberében. A táblabíróság döntése szerint L. József 25 év múlva bocsátható leghamarabb szabadlábra feltételesen.


L. József azért haragudott az óvónőként dolgozó asszonyra, mert az úgymond "ellopta" tőle Júlia nevű lányát, aki korábban az élettársával, A. Ákossal náluk lakott. L. József feleségének halála után megromlott a férfi viszonya a lánya élettársával és annak családjával; ezért előbb az élettárs, majd a saját lánya is elköltözött tőle.

Az apa nehezen viselte a kialakult helyzetet, úgy érezte, hogy a lányát elvették tőle, ezért pedig a leendő vejének édesanyját hibáztatta. Az ominózus hajnalon magához vette sportlövőként engedéllyel tartott maroklőfegyverét, és ahhoz a Virág utcai családi házhoz hajtott, ahol lánya, annak barátja és élettársának édesanyja lakott.

A ház előtti útszakaszon négy célzott lövést is leadott a lánya élettársának anyjára. A munkába induló óvónő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy meghalt. L. József elmenekült a kocsival, majd az autóban öngyilkossági szándékkal inzulint és morfiumot adott be magának, a rendőrök azonban elfogták és kórházba szállíttatták.

Az elsőfokú bíróság húsz év fegyházra ítélte a férfit. A férfi és védője enyhítésért, a fellebbviteli főügyészség pedig életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabásáért fellebbezett. Az ítélőtábla előtt is lefolytatott bizonyítást követően nem merült fel a L. József elmeállapotára vonatkozó olyan adat, amely a felelősségre vonását kizárta volna, azaz a férfi teljesen tisztában volt cselekménye súlyával és következményeivel.

A büntetés kiszabása körében a tanács elnöke kiemelte, hogy a férfi orvul, esélyt nem adva, kivégzésszerűen oltotta ki a lőfegyverével az óvónő életét. L. József legkorábban 25 év elteltével szabadulhat feltételesen. A másodfokú bíróság ítélete jogerős.

Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!