Polt Péter befolyással üzérkedés és más bűncselekmények miatt indítványozta Tóth Csaba szocialista képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.


Az Országgyűlés honlapján a Mentelmi bizottság tette közzé a legfőbb ügyész indítványát, amely részletezi, pontosan mivel gyanúsítják Zugló parlamenti képviselőjét. Kiderült, a szövevényes ügyben a fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére eleve olyan céget kerestek, amely hajlandó volt nyeresége egy részét átadni.

Tóth Csaba és Horváth Csaba (a XIV. kerület jelenlegi polgármestere, akkor a Fővárosi Közgyűlés tagja) a SIS Parking Kft. által vezetett konzorciummal

a minél nagyobb árbevétel és ebből adódó nyereség elérése céljából, jelentősen túlárazott, nem a valós piaci viszonyoknak és a tényleges versenyhelyzetnek megfelelő vállalkozói díjban állapodtak meg.

A parkoló automaták beszerzéséből, üzembe helyezéséből várható bevételből Tóth Csaba - saját maga és Horváth Csaba gyanúsított részére - 31 250 000 forint jogtalan előnyt kért, és vett át, az alábbiak szerint:

A 2017. júliusában megkötött szerződésből származó bevételből 2017 őszétől 2019 őszéig

havonta 10-15 millió forintot, összesen legalább 250 millió forint készpénzt vett át Tóth Csaba, a lakásához tartozó, a társasház közös helyiségét képező tárgyalóteremben.

A Mentelmi bizottság az ügyet március 7-én megtárgyalta. Tóth Csaba a testület ülésén azt mondta, a legfőbb ügyészi indítványban leírtak teljesen megalapozatlanok, nem követett el semmilyen bűncselekményt, ő maga kérte mentelmi joga felfüggesztését. A Mentelmi bizottság 6 igen szavazattal, egyhangúlag azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy Tóth Csaba mentelmi jogát függessze fel.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!