A világot örökre megváltoztató, némiképp meglepő módon nem Európában, hanem Dél-Afrikában véget érő első világháború gyökeresen átrajzolta Magyarország képét, hiszen az Osztrák-Magyar Monarchia széthasadásával, majd a trianoni döntéssel hazánk a világpolitikában betöltött fontos szerepe egy szempillantás alatt eltűnt.
Az elcsatolt magyaroknak volt fontosabb dolguk, mint Trianonon gondolkodni
A Határsértők új részének vendége Rigó Máté, aki a szingapúri Yale-en tanít kelet-európai történelmet. Egyébként a nagy európai népmozgásokat kutatja, ebbe Magyarország megcsonkítása is beletartozik. De biztos, hogy akkor éppen rosszabb volt Romániához tartozni, mint Magyarországhoz?
A háborúban 1,2 millió katonát veszítő - de a négyéves harcok során további 3,6 millió sebesültet, illetve 2,2 millió hadifogollyá vált, illetve eltűnt katonát elkönyvelő - Monarchia a háború alatt számtalan szomorú, érdekes vagy épp furcsa történetnek volt a tanúja: így például a harcok indulása után azonnal szorult helyzetbe került hadsereg magyar huszárjainak karddal kellett rohamra indulni a géppuskák ellen, a Margitszigeten a következő évben pofozható olasz bábut állítottak fel, a fontos repülőgépgyárnak is otthont adó főváros utcáin pedig falragaszokkal próbálták rávenni a lakosságot arra, hogy segítsenek az ellenséges kémek azonosításában.
Géppuskák ellen rohamoztak a magyar huszárok
A limanovai véres győzelem nélkül esély sem lett volna rá, hogy a központi hatalmak 1915-ben Gorlicénél áttörjék a frontot.
Ezek a történetek a századik évforduló közeledtével sorra felszínre kerültek - épp úgy, mint az amerikaiak emberi sárkányrepülői vagy a párizsi boltosok bombák ellen való védekezési stratégiája, a magyar hadsereg egyetlen színes bőrű katonájáról azonban méltatlanul kevés szó esett, pedig az egymásnak ellentmondó legendák övezte férfi egészen biztosan létezett, sőt, a harctéren is bizonyította a rátermettségét.
A szerecsen honvéd első említése alig négy hónappal a szarajevói merénylet, és hárommal a Szerbiának való július 28-i hadüzenet után tűnt fel a Pesti Hírlapban: A szerecsen harcba akar menni címet viselő nyúlfarknyi anyagból (ez teljes hosszában itt olvasható) kiderül, hogy Perris Simon
valahonnan Kongóból került Berlinbe, onnan pedig már gyerekként Pestre vitték, ahonnan aztán Nagyváradra jutott.
A piros libériában járó "fekete bőrű vigyorgó legény" aztán egy nagyváradi mozi portása lett, és "úgy beszél magyarul, mint egy bihari szolgabíró, hogy a káromkodásáról ne is szóljunk".
A cikk szerint a magát magyarnak érző Simon élete azonban távolról nem volt tökéletes, hiszen "mióta háborús a világ, a mozinéger […] igen szomorú ember s nem egyszer kapták rajt, amint a nevető betyár fekete fejét tenyerébe temetve sírt keservesen", mivel irigyelte a háborúba induló, vagy épp onnan sérülten visszatérőket, neki viszont sehol sem hagyták, hogy katona legyen. Nem volt ugyanis magyar állampolgársága, így a hadsereg különböző szintjein, illetve a sorozóirodákban való sikertelen próbálkozásai után a hadügyminiszternek írt levelet, hogy segítse az ügyét.
Nagyon szégyenlem, hogy magyar ember létemre itthon kell ülnöm, mikor más ütheti a muszkát. Nem bánom, ha szanitécnak is, csak vigyenek és adjanak puskát. Le tudom lőni röptiben a fecskét, cudarul elbánnék egypár orosszal
- idézi a férfit a névtelen újságíró, aki a miniszter felé útnak indított kérés hatásáról már nem számolt be.
1915 januárjában a Budapesti Hírlap szerkesztőségébe nagyváradi tudósítójukon keresztül jutott el "a fekete honvéd" híre (a teljes cikk itt), akiről a rövid írás azt állítja, hogy a mozi bejáratánál
két pompás fogsorát villogtatva tanult meg magyarul, majd vált a kis kocsmákban ülő, bort ivó kocsisok barátjává.
Az emberek előszeretettel ugratták az erejét örömmel fitogtató, ekkor már Aliként emlegetett "hús-vér szerecsent, aki ott született valahol a sivataghomok egyik sarkán s elvetődött a fehér emberek közé fekete csodának".
No, Ali, most mutasd meg a virtusodat. Kell az ilyen markos legény katonának!
Ali a történet ezen verziója szerint könnyedén vette a sorozás jelentette akadályt, majd megkapta az egyenruhát, és épp a fegyverrel tanul meg bánni, hogy aztán bizonyíthasson.
A hírlap szerint a férfi szabadidejében honvédruhában járt az utcákon, és feszesen tisztelgett a feljebbvalóinak, akik a járókelőkkel együtt néha talán azt hihették, hogy "subickkal kente be az ábrázatját valami jókedvű baka, de a tréfa nem illik a komoly időkbe".
A fenti három cikk ellentmondásai ellenére úgy tűnik, hogy Ali Mahmud tényleg megjárta a frontot, hiszen a Tolnai Világlapja Epizódok a világháborúból címet viselő sorozatának egy 1915. májusi epizódja (teljes hosszában itt) már, mint hat hétnyi kiképzés után a galíciai harctérre került, újabb hat hét után pedig ezüst vitézségi érmet kapott, tizedessé vált,
de nem Kongóból, hanem Szenegálból származó
honvédként mutatja be, akit barátai vettek rá a sorozásra.
Ali Mahmud volt a mi hadseregünk egyetlen szerecsen katonája. Csakhogy ezt nem kellett erőszakkal a harctérre hurcolni Afrikából, mint a franciák tették: jött ő magától. Az ezredese egyszer megkérdezte, hogy miért csapott fel katonának, mikor nem volt muszáj? Ali, aki már elég jól tudott magyarul, így felelt:
- Meg akarok egy magyar lányt érdemelni!
- írták, annak ellenére, hogy Az Élet alig néhány héttel korábban még egy,
török gazdája halála után szabaddá vált rabszolgaként mutatta be.
A néhány évvel később szintén a Tolnai épületében született A világháború története VI. kötetében (lásd itt) is Ali szenegáli gyökereit emlegetik, noha magyarságát is egy fokkal már darabosabbnak írják le, hiszen az ezredese kérdésére így válaszolt: "Meg akarsz érdemelsz egy magyar leányka!"
A fenti információk jó részét végül az ország első, este megjelenő politikai lapja, a fél évszázadon át futó Magyarország 1915 augusztusában a konkurens lapokhoz képest jókora csúszással megjelent anyaga húzza keresztbe, (teljes hosszában itt olvasható) hiszen a mind közül leghosszabb írás szerint a férfit Mr. Bobbynak hívták, tagbaszakadt alakjára pedig a fővárosi mulatók törzsközönsége biztosan emlékszik, hiszen a
kezében aranygombos marsallbotot tartó glaszékesztyűs fiú papagájzöld, sújtásos egyenruháját lehetetlen volt elfelejteni annak,
aki akár csak egyszer is találkozott vele.
Aztán jött a háború és fuccs lett a lumpos pesti éjszakáknak - írják, így a Kőrös-parti Párizsban talán Simonként és Aliként egyaránt ismert alak Nagyvárad mulatóvilágának (és nem mozijának) egyik központi figurája lett, a sorozótisztek elé pedig nem mások unszolásából, hanem a magyarok iránti hálából állt.
Szerecsen, mozinéger, subickolt arc
Az említett lapok természetesen a kor szóhasználatában szervesen jelen lévő szavakat használták, nem pedig szándékosan ütöttek meg rasszista felhangot.
A bizottság már-már rá is bólintott arra, hogy az erős portásból magyar baka legyen, de a korábbi történetekhez hasonlóan itt is kiderült, hogy a jelen esetben Bobbyként emlegetett férfi nem magyar állampolgár, szülőhelyeként itt azonban nem Kongót vagy Szenegált, hanem
az amerikai Illinois államot említik,
sőt, a Magyarország a rövid élettörténetét is megosztotta: e szerint előbb New Yorkba került, ahol artista lett, majd az ezzel járó vándorélet egyik állomásaként jutott el Pestre, ahonnan már nem utazott tovább.
A sorozóbizottságnál történteket ezután nyilvánvalóan minden betérőnek elmesélte, míg egy gazdag nagyváradi úr
adoptálta őt, hogy ezáltal magyar állampolgársághoz juttassa. Bobby három napig és három éjjel mulatott örömébe. Azután ismét fölkereste a váradi hadkiegészítőt és most mára hivatalos okmányokkal és kellékekkel fölszerelve adta elő forró óhaját, hogy magyar katona szeretne lenni.
A cikk szerint a férfi több harcteret is megjárt, sőt, télen és nyáron is harcolt, hamarosan azonban tüdővésszel hazakerült, de "nem sajnálja azt a lyukat a tüdejében, - ebcsont beforr, mondja - csak boldog és büszke, hogy ő is szolgálhatott a magyar hazának!"
A Bors László által jegyzett írásból kiderül, hogy kitüntetésre is fölterjesztették, így vitézségi érmet fog kapni, talán éppen elsőosztályút - írja a szerző, hozzátéve:
És milyen boldog lesz, hogy fog dobogni a derék négerszíve. A »jó négerek« védőszentje pedig nem fogja semmi esetre sem elhagyni ezután sem Mister Bobbyt.
Mi lett vajon a férfival a háború utolsó éveiben vagy épp utána? Melyik volt az igazi neve? Végül vajon egy magyar lányt vett feleségül, és családot is alapított a fővárosban? A XX. század első évtizedeinek lapjai mindezekről már mélyen hallgatnak, mi azonban reméljük, hogy az új hazájáért háborúba is indult, a fenti címlapfotón maximum harmincas éveiben járó Simon, Ali, vagy Bobby végül megtalálta a számítását, és boldog élet várt rá a két világháború közti Magyarországon.
