Mexikóban várhatóan még áprilisban elfogadják a marihuána legalizálásáról szóló új törvényt, alig két évvel azt követően, hogy az ország legfelsőbb bírósága alkotmányellenesnek ítélte a fű betiltását. Andres Manuel López Obrador elnök már meg is erősítette a nyilvánosságnak, hogy amint elé kerül a dokumentum, alá fogja írni azt.


A szabadabb marihuánafogyasztás nem ismeretlen az országban, hiszen 2015 végén már engedélyezték a növény rekreációs célú felhasználását. Ennek értelmében évek óta lehetőség van arra, hogy az emberek otthon füvezzenek, ha ahhoz az alapanyagot maguk termelik meg. Más megoldás nem is nagyon van: kizárólag az otthon előállított füves cigit lehet legálisan elszívni. Mindemellett azt is engedi a törvény, hogy öt grammot mindenki magánál tarthasson, csak az ennél nagyobb mennyiségnél kell büntetésre számítani. Amikor ennek a törvénynek az elfogadásáról vitáztak a döntéshozók, a tervezet támogatói azzal érveltek: nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy az enyhítés hatására hirtelen megnőne a marihuánát fogyasztók száma, ugyanakkor azoknak, akik használják a szert, többé nem kell a feketepiacról beszerezniük azt.

A teljes körű legalizálás hívei is hasonló érveket lobogtattak az utóbbi hónapokban. A CCN-nek Patricia Mercado, a balközép Movimiento Ciudadano (Polgári Mozgalom) szenátora azt mondta, azzal, hogy kriminalizálják a marihuánát, nem segítik a szenvedélybetegek helyzetét, ellenben nagy szolgálatot tesznek a kartelleknek, ugyanis aki füvet venne, kizárólag hozzájuk tud fordulni, mint "kizárólagos forgalmazókhoz". Mercado hozzátette: annak ismeretében, hogy Mexikó a világ második legnagyobb marihuánatermelő országa, a legalizálás a gazdaságnak is hatalmas lendületet adna, aminek (a koronavírus-járvány okozta beesés miatt) most lenne csak igazán nagy jelentősége.

Az új törvény értelmében a jövőben a 18 évnél idősebbek szabadon fogyaszthatnak marihuánát Mexikóban, egy személy legfeljebb öt növényt termeszthet, ami pedig a birtoklást illeti, 28 grammban maximalizálják azt a mennyiséget, ami egyszerre egy embernél lehet.Továbbá a növény exportálását is engedélyezik, amitől a gazdaság igazi felélénkülését várják, és ami a feketepiac szereplői számára is új helyzetet teremtene.

A kartellek jól vannak, jól lesznek

Hosszú évek óta toronymagasan Mexikó számít az Egyesült Államok legnagyobb marihuána-ellátójának, még akkor is, ha egyes államokban, ahol szintén legális a füstölés, a hazai termelők kiszorították a piacról a déli importot. Az amerikai határrendészek 2019-ben 249 tonna illegálisan beérkező marihuánát foglaltak le a határokon. De mi történik majd akkor, ha ezek a szállítmányok gond nélkül átvándorolhatnak egyik országból a másikba, és nem lesz szükség a drogbandák ügyeskedésére?

Bizonyos szempontból érinteni fogja a legalizálás a szervezett bűnözést is, de a konkrét bűnesetek számára nem lesz semmilyen hatással

- mondta a CNN-nek Eduardo Guerrero, Mexikóváros biztonsági szakértője, aki azt is hozzátette, elsősorban nem a marihuánabiznisz során történnek azok a halálesetek az országban, amelyekért a kartelleket terheli a felelősség.

Vele ért egyet az a DW-nek nyilatkozó jogász is, aki a fél életét a kartellek utáni vizsgálódással töltötte. Edgardo Buscaglia szerint hiába számít Mexikó kannabisz-nagyhatalomnak, a szervezett bűnözés ugyanúgy kiemelkedően teljesít a keményebb drogok, a kokain, a heroin és a metamfetamin terjesztésében is, amelyekből szintén vaskos bevételeik vannak. Ha kizárólag egy lábon állna a szervezett bűnözés, nem fordulhatott volna elő, hogy a kartellek úgy megerősödjenek, hogy az ország egyes területein lényegében átvegyék az uralmat, korrumpálva hatóságokat, hivatali szerveket és magas rangú politikusokat. Buscaglia ráadásul megjegyzi azt is, hogy egy-egy banda nem kizárólag illegális pályákon mozog, a mexikói kartellek nagy része például komoly bevételekre tesz szert az avokádókereskedelemből is.

Aki pedig arra számít, hogy az export legalizálásával pillanatok alatt kifehéredik a gazdaság, szintén csalódnia fog, ennek oka pedig jelen esetben az Egyesült Államokban keresendő.

Hiába lesz ugyanis legális az eladni kívánt áru, mivel a legtöbb amerikai államban még mindig tiltott a marihuánafogyasztás, egyszerűen nem lesz nyílt felvevő piaca annak a rengeteg fűnek, amit a mexikói földeken megtermelnek. Az amerikai fogyasztóknak ezzel együtt be kell szerezniük a maguk adagját, és a jól bevált csatornákon keresztül be is fogják - a kartellek áruját.

A legalizálás mellett kampányoló civil szervezet, a Instituto RIA egyik aktivistája ennek kapcsán arról beszélt, látják ők is, hogy ez már a közeljövőben is probléma lehet, de bíznak abban, hogy rövid időn belül az Egyesült Államok legtöbb tagállamában hozzájuk hasonlóan legalizálni fogják a marihuánát, ezzel pedig folytatódhat az évek óta tartó, rengeteg pénzt megmozgató kereskedelem, ettől kezdve már legális formában.

Természetesen tudjuk, hogy lesznek még kihívások, és a marihuána legalizálása nem oldja meg az összes problémánkat, de valahol el kell kezdeni, nem?

- ecseteli Zara Snapp, az Instituto aktivistája, hozzátéve, rengeteg támogatást kapnak még olyan személyektől is, akik kapcsolatban állnak a szervezett bűnözéssel, mert szeretnének változtatni az életükön. Ennek fényében a marihuána legalizálása nem vetne véget a bűnbandák uralmának, de legalább jobb sem lenne nekik tőle.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!