Bűnszervezetben elkövetett emberkereskedelem és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás H. Imre és társai ellen. A férfi 2016 óta irányította a bandát. Németországba és Svájcba vittek ki lányokat, akiket tisztességes munkával hitegettek, tudtuk nélkül azonban egymás között adták-vették őket, mielőtt megszervezték az utakat Nürnbergbe, Bernbe. Mostanra a nagykanizsai banda mind a négy tagja rács mögé került.

A lányokat bordélyházakban dolgoztatták, 24 órában felügyelték, bevételüket részben, sokszor teljesen elvették, a banda tagjai abból fedezték saját életvitelüket. Ha a kuncsaft panaszkodott, a prostituáltat a szervezet vezetője megverte. Ha a bordélyház internetes oldalára érkezett kritika, az összes lányt bántalmazta.

A nagykanizsai bűnszervezet vezetőjét, az 50 éves H. Imrét, valamint két tagját, a 33 éves A. Józsefet és a 28 éves O. Líviát már a múlt héten elfogták, és el is rendelték a letartóztatásukat, a banda negyedik tagja azonban napokig szökésben volt. A rendőrök azonban őt is elkapták, és a Székesfehérvári Járásbíróság csütörtökön el is rendelte a letartóztatását. A döntés egyelőre nem végleges, mert a gyanúsított fellebbezett. A lányfuttató banda tagjai akár 25 év börtönt is kaphatnak.

Fotók: police.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!