Legalább 77 tálib halt meg az afgán légierő éjszaka, az ország több pontján végrehajtott légicsapásaiban - tudatta közleményben az afgán védelmi minisztérium kedden.


Az MTI által közölt tájékoztatás szerint a kelet-afganisztáni Lagmán tartományban 35, a közeli Logarban pedig 26 radikális vesztette életét a műveletekben, 16 társukkal pedig az északi Szamangán tartományban végeztek a légicsapások.

A védelmi tárca szerint emellett megsemmisítették a tálibok egy járművét és számos fegyverét, illetve lőszerét is. A bejelentésre a tálibok egyelőre nem reagáltak.

A műveleteket a hadsereg a lázadók elmúlt hetekben végrehajtott offenzíváira válaszul rendelte el, amelyek során a tálibok számos tartományi körzetet vontak irányításuk alá.

A radikálisok azóta fokozták támadásaikat a kormányerők ellen, hogy Joe Biden amerikai elnök bejelentette, szeptember 11-ig kivonja az amerikai csapatokat Afganisztánból. Nem sokkal később Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is közölte, hogy az észak-atlanti szervezet kontingensei is elhagyják Afganisztánt, sokan pedig attól tartanak, a kabuli kormány képtelen lesz egyedül megbirkózni a tálibok jelentette fenyegetéssel.

Austin Scott Miller, az Afganisztánban állomásozó amerikai csapatok parancsnoka utolsó helyi sajtótájékoztatóján sötét képet festett a biztonsági helyzetről. Miller szerint a jelenlegi trendek folytatódása polgárháborúhoz vezethet.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!