Egy költségvetési csalás gyanúja miatt indított ügyben merült fel a cége neve. Doszpot szerint ők nem követtek el jogsértést.


Doszpot Péter egyik cégének számláján több mint 322 millió forintot vett zár alá a NAV, de az egykori fővárosi nyomozó azt mondja, nincs mitől tartaniuk, ugyanis nem követtek el jogsértést.

A Blikk információi szerint nemrég az adóhatóság nyomozói zárolták a törökbálinti székhelyű Ex-Investigation 2009 Kft. számláját.

Ilyenkor a kár miatti vagyonbiztosítás érdekében zár alá vételt szoktak alkalmazni a hatóságok.

– jelentette ki a lapnak Doszpot Péter, a cég tulajdonosa.

Hozzátette: egyik partnercégüknél, akiknek más vállalkozásokkal együtt ők is dolgoztak, költségvetési csalás miatt indítottak büntetőeljárást a hatóságok, és a nyomozások során rutineljárásnak számít, hogy minden olyan céget átvizsgálnak, akik kapcsolatban álltak a valamilyen szabálytalanságot vétő társasággal. Az is általános, hogy a vizsgálat végéig ezeknél a vállalkozásoknál is elrendelhetik a zár alá vételt.

„Nincs titkolnivalónk, nincs rejtegetnivalónk. Sajnos a gazdasági élet ilyen, ha valahol van valami gikszer, akkor előfordulhatnak ilyen kellemetlenségek.

Addig sem költjük a pénzt, minden rosszban van valami jó. Ahogy a rendőri munkám során, a vállalkozásaimnál is a törvényesség, a tisztesség az első, ez eddig is így volt, ezután is így lesz” – mondta Doszpot Péter, aki 1996 és 2001 között a BRFK gyilkosság csoportját vezette.

Sem az egykori sztárzsaru, sem pedig a NAV nem árulta el, melyik az a cég, amelyik bajba került.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!