A Ferrari pilótája, Charles Leclerc nyerte a Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat.

A rajt tiszta volt, simán eljött a mezőny, az élen a legszemfülesebb Hamilton volt, aki két pozíciót javított, és feljött a harmadik helyre. Az élen Leclerc maga mögött tartotta Verstappent, aztán a harmadik körben jött az első váratlan fordulat, Sainz túlvállalta magát egy előzési kísérletnél, kisodródott, majd keresztbe átkacsázott a pályán, és mivel rossz helyen állt le a Ferrari, bejött a bizonsági autó.

A száguldás a hatodik kör végén folytatódott, az első tíz sorrendje ekkor ez volt: Leclerc, Verstappen, Hamilton, Pérez, Russell, Norris, Ricciardo, Ocon, Gasly, Alonso.

Pérez a 10. körben vette vissza a harmadik helyet Hamiltontól, a hétszeres világbajnok két kanyarban még ki tudta védeni a mexikói támadását, de be kellett látnia, hogy a Red Bull gyorsabb. Elöl Leclerc könnyedén elhúzott Verstappentől, és a 17. körben már majdnem 8 másodperccel vezetett előtte.

Verstappen a 19. körben ment ki friss gumikért, a bokszból a 7. helyre tért vissza, de úgy tűnt, Gasly és Alonso közelsége miatt szorongatott helyzetbe kerül, ám végül csak annyi történt, hogy a kissé elbambuló franciát Alonso megelőzte.

A 24. körben Pérez ismét elment Hamilton mellett, és ezzel átvette tőle az 5. helyet, majd ismét bejött a biztonsági autó, mert Vettel csapta oda az Aston Martint a falnak.

Az újraindulásnál Leclerc, Verstappen, Russell, Alonso, Pérez, Hamilton, Magnussen, Norris, Ricciardo, Albon volt az első tíz sorrendje. Leclerc egy hibával esélyt adott Verstappennek, hogy bevágjon elé, de végül ki tudta védeni a címvédő támadását.

A safety car kiállása után Alonso gyorsan veszített két pozíciót, előbb Pérez, majd Hamilton előzte le, így az egy kiállást tervező spanyol pilóta visszacsúcszott a hatodik helyre.

A 37. körben Pérez befogta Russellt, akinek rá is szóltak a fülére a csapatrádión, hogy kímélje a gumikat, és ne keveredjen nagy csatába, és végül el is ment mellette a Red Bull versenyzője, fellépve ezzel a harmadik helyre.

A 39. percben jött a dráma, Verstappen kiszállt a versenyből egy technikai hiba miatt, így a harmadik futamján már másodszor nullázott.

Verstappen kiesése miatt a Mercedes esélyt szerzett a dobogós helyre, ekkor Russell került a harmadik pozícióba, de Hamilton ott lihegett a nyakán.

Kilenc körrel a vége előtt Leclerc 15 másodperccel vezetett Pérez előtt, a nagy meglepetés nem ez, hanem a williamses Albon hetedik helye volt, aki kockáztatott, mert a verseny eleje óta ugyanazokkal az abroncsokkal versenyzett.

Leclerc rajt-cél győzelemmel növelte előnyét a pontversenyben, mögötte Pérez és Russell végzett a dobogón, utóbbi F1-pályafutása során másodszor vgzett az első háromban. Leclerc a leggyorsabb körért járó pluszpontot is behúzta a győztesnek dukáló 25 mellé.

CHARLES LECLERC WINS THE AUSTRALIAN GRAND PRIX! ????

He takes home his first-ever Grand Slam victory - pole, win and fastest lap!!! ????#AusGP #F1 @Charles_Leclerc pic.twitter.com/3uSxV281VL

- Formula 1 (@F1) April 10, 2022

A pontszerzők további sorrendje: Hamilton, Norris, Ricciardo, Ocon, Bottas, Gasly, Albon. A Williams thaiföldi-brit pilótája a legvégén csak kiment a bokszkba új gumikért, de így is tudott egy pontot szerezni, úgyhogy nagyon jól működött a csapat bevállalós taktikája.

A vilábajnokság két hét múlva az Emilia Romagna Nagydíjjal folytatódik.

Az ausztráliai futam pontszerzői:

www.sofascore.com

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!