A Francia Nagydíj 18. köréig minden ideálisan alakult Charles Leclerc számára, akkor azonban a Ferrari élről induló monacói versenyzője az első helyen haladva veszítette el irányítását az autója felett, majd a gumifalba csapódott és kiesett. Így aztán a futamgyőzelem Max Verstappen ölébe hullott, akinek az előnye 63 pontra nőtt.

Kapcsolódó

Leclerc az élről esett ki, Verstappen nyerte a Francia Nagydíjat

A holland ölébe hullott a lehetőség, élt is vele, 63 pont már az előnye. A Mercedes két pilótája ért még oda a dobogóra.

A rádiós bejelentkezése alapján arra lehetett következtetni, hogy Leclerc a gázpedál meghibásodása miatt esett ki. Később aztán ő maga azt nyilatkozta, a saját hibája okozta a vesztét.

"Úgy érzem, hogy a szezon kezdete óta karrierem legjobb teljesítményét nyújtom, de ez mit sem ér, ha ilyen hibáim vannak. 32 pontot szórtam el eddig a saját hibámból - most 25-öt. Ha ennyi hiányzik majd a végelszámolásnál, akkor pontosan tudni fogom, hogy nem érdemeltem meg a világbajnoki címet" - magyarázta Leclerc, aki azt mondta, alapvetően szereti a túlkormányzást, de a nagy meleg megnehezíti a versenyzők dolgát, neki pedig egy pillanatra kihagyott a figyelme, bakizott és súlyos árat fizetett érte.

Amiatt is el volt keseredve, hogy miután kiszállt, akkor látta csak, hogy nem tört össze annyira az autója, így érzése szerint még folytathatta volna a versenyt.

De ez csak egy apróság. Kezdésként nem kellene a falban végezni az autómmal.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!