A Sunset Boulevard egykor Los Angeles legendásan pezsgő sugárútja volt, pálmafáival, hirdetőtábláival hozzátartozott a város képeslapokra nyomtatott tipikus látképéhez. Zenés klubjaival és sztriptízbárjaival az éjszakai élet központja volt, ahol sztárok adták egymásnak a kilincset, ma már azonban árnyéka a régi pompás önmagának. Az utóbbi időben jellemzően sorra tűnnek el a föld színéről a korábbi évtizedek emblematikus épületei: a sugárúton idén szinte teljesen lebontották a Tower Records egyik leghíresebb épületét, hogy ruhabolt épülhessen a helyére, most néhány sarokkal arrébb majdnem ugyanez vár egy másik legendás helyre. A Deadline szerzett róla először tudomást, hogy az utóbbi években épp csak létező Viper Roomot jövőre ledózerolják, hogy helyére egy tizenkét emeletes épület kerüljön. A viszonylag kicsi, mindössze 250 ember befogadására alkalmas klub már a negyvenes évektől zenészek és gengszterek kedvenc helye volt, ám a kilencvenes években Johnny Depp tette azzá, amivel bevonult a hollywoodi legendák közé: a sztárok törzshelyévé, gócpontjává, menedékévé, amelyhez legalább annyira hozzátartozott a páratlan zenei kínálat, ahogyan a drogokat sem nélkülöző vad tivornyázás.

Ez volt a rock'n'roll egyik legjobb búvóhelye

- foglalta össze a Viper Room lényegét Frank O'Neill, aki a hely egyik menedzsere volt 13 éven át.

Kisboltból sztriptízbár

A Sunset Blvd. 8852 alatt száz éve még sem ötcsillagos szállodát, sem sztárokat nem talált senki: az 1921-ben emelt - az utcában az egyik legrégebbi - épület az első húsz évében kisboltként működött. A jó elhelyezkedés és a környék felpezsdülése aztán bárt faragott a boltból, igaz, meglehetősen gyakran változott a neve, a jellege és a tulajdonosi köre is. Volt sztriptízbár, kabaréhelyszín és jazzbár is, hívták Cottonnak, Greenwich Village Inn-nek, Rue Angelnek és Last Callnak is. 1951-től azzal szerzett hírnevet az akkor már Melody Roomra keresztelt bár, hogy rendkívül színes zenei felhozatalt kínált, és a helyi gengszterek is előszeretettel lógtak itt. Később a helyi éjszakai élet egyik ikonikus alakjává váló Filthy McNasty vette át a helyet, aki szerényen magáról nevezte el, általa vált a környék egyik hírhedt bárjává. Olyannyira, hogy ideszoktak a kor legnagyobb sztárjai is: Elvis Presley, Mick Jagger, Little Richard és John Wayne is törzsvendégnek számított. Ebben az is nagy szerepet játszott, hogy McNasty kitiltotta a paparazzókat a helyről, így a sztárok nyugodtan mulathattak. Emellett nem csak sörrel és wurlitzerrel szúrta ki vendégei szemét, hanem hétről hétre szervezett valami különlegeset - hol iszapbirkózást, hol transzvesztita énekeseket. A hely ekkor vált a rockszcéna egyik nagyon fontos helyszínévé, ahol presztízsértékűek voltak a fellépések. A nyolcvanas években újabb tulajdonos és név következett, de a sztárok maradtak: a Central folytatta ugyanezt a hagyományt, ám a hely fenntartása egyre nehezebb volt.

Johnny Depp saját játszóteréből Los Angeles legmenőbb klubja lett

1993-ban a kor egyik feltörekvő szupersztárja nézte ki magának a helyet: a 21 Jump Streettel berobbanó Johnny Depp olyan filmekkel, mint a Rémálom az Elm utcában, A szakasz, a Cry Baby vagy az Ollókezű Edward sikeresen harcolta ki magának az aktuális fiatal ikon státuszát. A sztárnak a Los Angeles-i zenei szcéna egyik ismert alakja, Chuck E. Weiss - aki korábban a Centralban lépett fel - javasolta, hogy újraéleszthetné az egykor népszerű helyet. Arról többféle legenda született, hogyan kapta a hely a Viper Room nevet - egyesek szerint Weiss ajánlotta, mások szerint Tom Waits, aki szintén arra biztatta Deppet, hogy alakítson ki egy legendás helyet. Az akkor 30 éves színész gyerekkori barátjával, Sel Jencóval együtt közösen vették meg az épp üresen álló bárt, és teljesen átalakították. Ekkor kapta meg a máig is látható jellegzetes, fekete, dísztelen külsőt és az új nevet: The Viper Room.

A hollywoodi éjszakai élet új gócpontjának felavatásán a Tom Petty and the Heartbreakers zenélt, az egy négyzetméterre eső ismert művészek száma pedig olyan magas volt, mint sehol máshol a városban. Ott volt többek közt Quentin Tarantino, Tim Burton, Jim Jarmush, Christina Applegate, Patricia Arquette és Dennis Hopper is. Mindezt úgy, hogy az egész hely legfeljebb 250 fő befogadására volt alkalmas, tehát valóban nehéz lehetett úgy átszelni a tömegen, hogy az ember ne löttyintse rá a sörét legalább egy hollywoodi legendára.

Frank Trapper/Corbis via Getty Images

Depp egyébként pont erre törekedett. A nyitóbuli kapcsán a Los Angeles Timesnak azt nyilatkozta, hogy ugyan egyáltalán nem akar egy elitista klubot zárt közösséggel, az a célja, hogy a híres emberek nyugodtan elvegyüljenek anélkül, hogy a kirakatban lennének. Egy másik interjúban azt mondta, hogy egy olyan helyet akart létrehozni, ahová elmenekülhet a barátaival. Mark McGrath, a Sugar Ray énekese szerint azonban Depp ezzel akaratlanul is új lendületet adott a paparazzikultúrának: még ha a fotósok nem is mehettek be a klubba, a bejáratnál vártak, hogy képeket lőhessenek a távozó sztárokról. A zenész szerint a Viper Room új műfajt nyitott a lesifotók terén: a buliba érkező vagy onnan távozó sztárképekét. A klub híre azonban enélkül is futótűzként terjedt a városban, sőt, néhány hónappal később a világsajtóban is felbukkant a bár jellegzetes fekete látképe, csak - sajnos - nem a zajos siker, hanem egy borzasztó tragédia miatt.

A kor egyik legnagyobb reménysége a Viper Roomban veszett oda

1993 októberének végén, alig három hónappal a nyitás után az a River Phoenix érkezett néhány napra Los Angelesbe, akit akkoriban kiáltottak ki Hollywood új üdvöskéjének, és aki addigra már egy Oscar-jelölést (Üresjárat) és a Velencei Filmfesztivál legjobb színészi alakításáért járó díját (Otthonom, Idaho) is magáénak tudhatta. A 23 éves színész épp a Dark Blood című filmje forgatása közben kapott néhány nap kimenőt George Sluizer rendezőtől, Phoenix Los Angelesbe ment, hogy beugorjon zenélni egy kicsit a Viper Roomba. Aznap este ugyanis Depp P nevű, alternatív rockot játszó bandája lépett fel, amelyhez gyakran csatlakoztak egy-egy este erejéig mások is - ahogy azon az estén Phoenix is a Red Hot Chili Peppersből ismert Flea-vel és John Frusciante-vel együtt játszott.

Arról, hogy pontosan mi is történt bent a klubban, különböző vallomások születtek: a színész barátnője, Samantha Mathis szerint Phoenix egész este furcsán viselkedett, ám nem látta, hogy drogozott volna, csak azt, hogy a biztonsági őrök támogatják ki a helyről. Bob Forrest, a színész zenésztársa és barátja szerint Phoenix és Frusciante - akik nemcsak nagyon jóban voltak, de River nála szállt meg, ha a városban járt - már bedrogozva értek a klubba, a fellépés előtt pedig rituálészerűen vettek magukhoz többféle anyagot. Forrest szerint a fellépés közepén Phoenix odafordult hozzá, és azt mondta neki:

nem vagyok túl jól, szerintem túladagoltam magam.

Valahogy mégis erőt vett magán, hogy tovább játsszon a színpadon, ahol aztán pár perccel később összeesett, és kivitték a hely elé. Ekkor már mellette volt öccse, az akkor mindössze 19 éves Joaquin Phoenix is, aki tehetetlenül nézte végig a járdán fekvő testvére haláltusáját. Ő volt az, aki kihívta a mentőket, kétségbeesett szavait pedig nemcsak a vonal végén hallották, hanem az egész világon. Valaki kiszivárogtatta ugyanis a sajtónak a hangfelvételt, amelyen Phoenix sírva könyörög a mentőknek, hogy jöjjenek, mert testvére haldoklik.

Bár elterjedt a legenda, miszerint River testvére karjaiban halt meg a Viper Room előtt, a boncolási jegyzőkönyv szerint a mentősök az egyik helyi kórházba siettek vele - Flea kísérte el a mentőben -, ott nyilvánították halottnak. A toxikológiai vizsgálat egyértelműen kimutatta, hogy drogtúladagolás, a kokain és a heroin kombinációja végzett vele, de vérében marihuána nyomait, váliumot és efedrint is kimutattak. Depp csupán később értesült Phoenix haláláról, Forrest könyvében azt írja, hogy a színész felhívta, jól van-e a barátja, akit kivittek a helyről, akkor még nem tudván, hogy Phoenix az. Mikor a férfi elmondta, hogy a színész meghalt, Depp lesújtva bontotta a vonalat.

Jeff Kravitz/FilmMagic, Inc Johnny Depp és Hunter S. Thompson.

A tragédia lesújtotta a filmvilágot, a Viper Room azonban néhány hét után ismét kinyitott, és továbbra sem a visszafogott mulatozásról volt ismert, sőt, elsősorban a hihetetlenül vad bulijai miatt vált hírhedtté. Kicsivel több, mint egy évvel Phoenix halála után kis híján megismétlődött a tragédia. Jason Donovan, az ausztrál Szomszédokkal hírnevet szerző, később inkább zenei karrierjéről ismert színész-énekes 2007-ben írt cikket a Mirror számára halálközeli élményéről Johnnyval és Kate-tel próbáltam bulizni a Viper Roomban…kokaintúladagolással kerültem kórházba címmel, amely nagyjából le is írja, mi történt 1995-ben a hírhedt helyen. Donovant Depp akkori barátnője, Kate Moss 21. születésnapi bulijára hívta meg a Viper Roomba, az egyébként lelkes drogfogyasztó színész pedig csak ezért repült Sydney-ből Los Angelesbe. Részletesen leírja, hogy milyen szerekkel hangolt "élete legnagyobb bulijára", ám saját bevallása szerint épp Phoenix halála miatt nem vitt magával drogokat a klubba, inkább a hotelszobájában hagyta, amely egy köpésre volt a helytől. Türtőztetni azonban nem bírta magát, így odavissza járt a szálloda és a klub között - tekintélyes mennyiségű kokaint fogyasztva közben -, majd nem sokkal éjfél után rosszul lett. A szintén a születésnapon résztvevő, INXS-frontember, Michael Hutchence volt az, aki a mentők kiérkezéséig pánikszerűen ürítette ki a színész zsebeit, mondván, hogy el kell tüntetni a drogokat. Donovant ugyanoda vitték, ahová Phoenixet, de neki szerencséje volt, megmentették az életét.

Aki számított, itt játszott és bulizott

Az ilyen incidensek azonban nem akadályozták Deppéket abban, hogy továbbra is a város egyik legmenőbb klubját vezessék, és tettek is azért, hogy ne csak a féktelen drogozás miatt legyen ismert a hely. A Viper Room a zenei élet egyik fontos központjává is vált, ahová a legnagyobb zenekarok ugrottak be zenélni jellemzően minden bejelentés és hírverés nélkül. Jammelt itt Keith Richards, a Red Hot Chili Peppers, Iggy Pop, Slash, Michael Hutchence - az INXS énekese itt lépett fel utoljára egy héttel öngyilkossága előtt -, a The Strokes, a Guns N' Roses, Elvis Costello, sőt, Johnny Cash is, de még Keanu Reeves is zenélt itt többször zenekarával, a Dogstarral. Depp egyszer még az Oasist is rábeszélte egy rövid zenélésre - a zenekar azt követően jött át a Viper Roomba, hogy nem sokkal korábban turnéjuk egyik állomásán több ezer ember előtt játszottak. De nemcsak koncertek voltak, hanem más programok is: Depp egyszer például Hunter S. Thompsont interjúvolta meg a közönség előtt a színpadon, miközben a könyveiből olvasott fel.

Ilyen nevek mellett szinte furcsának tűnhet a Pussycat Dolls, pedig az ő karrierjük épp a Viper Roomból indult. Robin Anton koreográfus egy burleszk show-t álmodott a klub színpadára, amelynek a Pussycat Dolls nevet adta, a lánybanda hat éven át minden kedden fellépett a Viper Roomban - közel tíz évvel azelőtt, hogy a 2005-ben megjelent PCD című debütáló albumukkal berobbantak volna a toplistákra. Keddi fellépéseiken gyakran csapódtak hozzájuk sztárok a színpadon - Scarlett Johansson például 19 évesen énekelt velük, de Christina Aguilera is gyakran csatlakozott.

A Viper Room továbbra is szárnyalt, közben azonban Deppnek komoly problémái adódtak a hellyel. Egyik üzlettársa, Anthony Fox 1999-ben azzal állt elő, hogy a színész milliókat csalt el a bevételből. Az ügyből per lett, 2001-ben Foxnak tanúskodnia kellett volna Depp és négy másik üzlettársa ellen, ám a férfi rejtélyes módon eltűnt autójával és revolverével együtt a tanúskodás előtt mindössze néhány nappal. Bár a kocsit néhány hét múlva megtalálták, Fox sosem került elő, a mai napig nem derült ki, mi történt vele, az viszont biztos, hogy Deppet végül nem vonták felelősségre a csalás ügyében. A színész 2004-ben szállt ki a Viper Roomból: eladta részesedését az eltűnt üzlettársa lányának. Továbbállásával nem dőlt össze azonnal a hely, néhány jó éve volt még a Viper Roomnak: az akkori Pókember, Tobey Maguire 2004-ben azzal kereste meg a tulajdonost, hogy pókeresteket tarthatnának a klubban, amely nagy siker volt - természetesen sztárokkal kitömve. Leonardo DiCaprio, Ben Affleck és Matt Damon is ide járt játszani.

Ez volt a Viper Room utolsó nagy dobása, Depp távozása után a hely a sorozatos tulajdonosváltásokat követően nem tudta tartani a korábbi színvonalat, messze nem volt már a sztárok kedvelt helye, egyszerű turistalátványossággá silányult. A Viper Room jelenleg még nyitva van, a hivatalos honlap szerint májusra több koncert is be van ütemezve, júniusra már csak egy, arról viszont nincsen hivatalos információ, meddig lehet még látogatni a helyet.

Hollywood kedvenc klubjából ötcsillagos szálloda

2018-ban egy ingatlanfejlesztő vásárolta meg azt a blokkot, ahol a bár is található, és sokan jogosan kezdtek el aggódni, hogy vélhetően más célok vezérlik az új tulajdonosokat, minthogy a hírhedt klub régi fényét visszaállítsák. Idén vált hivatalossá, hogy nem nyitják újra a Viper Roomot, sőt, a jelenlegi formájában eltörlik a föld színéről: 2023-ra egy tizenkét emeletes épület áll majd a helyén, amelyben ötcsillagos hotel, éttermek, bár és egy zenei stúdió is helyet kap. A tervek kissé homályosan utalnak arra is, hogy megőrzik a Viper Room emlékét is. A közzétett látványtervek egyikén látszik a hely logója egy olyan épületen, amely nem is állhatna távolabb a jelenlegi látképnél: óriási üvegfalak fölött díszeleg egy zöld Viper Room-felirat.

A Viper Room ledózerolásával Los Angeles egyik ikonikus helyszíne semmisül meg. Ötvenmilliós perével a nyakában Johnny Deppnek vélhetően most a legkisebb gondja is nagyobb annál, hogy egykori szerelemprojektje hamarosan összedől, ám az elvitathatatlan érdeme, hogy a bároktól hemzsegő West-Hollywoodban sikerült létrehoznia a sztárok törzshelyét, ahol a legnépszerűbb zenekarok adhattak titkos klubkoncerteket, és ahol a vad bulik szörnyű következményeként néha túl messzire mentek az emberek. A már idézett menedzser, O'Neill szavaival élve a Viper Room az a hely volt, ahol a sztárok önmaguk lehettek, és kiereszthették a gőzt:

Al Pacino ücsörgött az egyik boxban, Iggy Pop az irodánkban lógott, de ki az férfi a pultnál azzal a szőke nővel? Ja, csak Tony Curtis. Ilyen hely volt ez.

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!

Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek

Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!

Megrendelem
ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!