Nagy múltú belvárosi épületek, köztük az egykori Wichmann kocsmának is helyet adó Kazinczy utcai ház helyén kezdődhet meg hamarosan egy ötemeletes szálloda felépítése. A Falanszter blog információja szerint a beruházó már 2019 végén kérvényezte, hogy a hivatal engedélyezze neki a műemléki jelentőségűnek számító ingatlan bontását és beruházásának elindítását.

A tervek szerint a ház bontása után, illetve a Király utca 23., 25., 27. és 29. számon található, műemléknek számító bérházak helyére épülne fel az új hotel. Jelenleg itt egy játszótéren kívül a Dirnbacher-Fluck-bérház, a korábban Magyarország első mozijaként funkcionáló, korlátkerítésén még korabeli, az itt működő szállóhoz címzett német szöveget (Zur Stadt Pest) is felvonultató Hugmayer-Michalovits-bérház, és a Puphka-Hohlfeld-bérház áll.

Kapcsolódó

Ismeretlen Budapest: Kártyagyár, bordélyház, okkultizmus és kultkocsma a zsidónegyedben

Az elmúlt években zsidónegyed, illetve bulinegyed néven emlegetett belvárosi utcák egyikében megbúvó apró, kétszintes ház történeténél színesebbet egy író sem tudna papírra vetni.

Az egykori Wichmann kocsma épülete Budapest egyik legizgalmasabb múltú háza. 1836-ban Schneider József kártyafestő itt készítette el először a magyar kártyát, később működött az épületben neves bordélyház és okkult teozófiai központ is. Ma a legtöbben amiatt ismerik az épületet, mert 1986-ban itt nyitott kocsmát Wichmann Tamás kilencszeres kenuvilágbajnok, amely 2018-ig működött. Helyén azóta egy pizzázó működik, ezek szerint már nem sokáig. Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes tavaly még a 2020-ban elhunyt Wichmann Tamás sportolói és politikai ellenzéki munkásságának emléket állító dombormű felállítását tervezte az egykori kocsma falára.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!