A Miami Heat 111-108-ra nyert a Los Angeles Lakers ellen, ezzel 3-2-re szépített az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) döntőjében. A párharc az egyik fél negyedik győzelméig tart.


A floridaiak 2-0 után hozták az első meccsüket a fináléban, majd a Lakers 3-1-es vezetésénél, pénteken megakadályozták a bajnokavatást, írja az MTI. A Lakers előzőleg bejelentette, hogy az eddig szerencsét hozó, a helikopterbalesetben elhunyt Kobe Bryantre emlékező fekete mezében próbálja megszerezni a klub történetének 17. bajnoki gyűrűjét, míg Anthony Davis aranyszínű cipőben lépett pályára.

A Heatben továbbra sem állt rendelkezésre sarokproblémák miatt a 19 pontos átlagnál tartó szlovén Goran Dragic.

Az izgalmas mérkőzésen a Los Angelesben LeBron James 40, a túloldalon Jimmy Butler 35 ponttal remekelt. A vége előtt 46 másodperccel még a Lakers vezetett 106-105-re, innentől Butler mind a négy büntetőjét bedobta, és Tyler Herro sem hibázott a vonalról, míg a Lakersnél a 28 pontos Davis szerzett duplát, majd amikor Jamesen három ember védekezett, kiadta az üresen álló Danny Greennek a labdát egy triplára, ő azonban a gyűrűt sem találta el a sorsdöntő dobással.

A mindössze egyetlen percet pihenő Butler 35 pontja mellett 12 lepattanóval és 11 gólpasszal tripla duplát (három statisztikai mutatóban kétszámjegyű eredmény) ért el, csapata utolsó 10 pontjából nyolcat ő dobott és 12 büntetőjéből egyet sem rontott el.

A túloldalon a Los Angeles Lakers 108 pontjából 87-et szerzett a James, Davis duó. Utóbbi az utolsó másodpercekben elhagyta a pályát, a sarkát fájlalta, amivel a szezonban korábban már heteket hagyott ki.

A döntő magyar idő szerint hétfőn hajnalban 1.30 órakor folytatódik.

NBA-döntő, 5. mérkőzés

Los Angeles Lakers-Miami Heat 108-111

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3-2, a Lakers javára

Kiemelt kép: Fernando Medina / NBAE / Getty Images / Getty Images via AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!