Egyre több környezetvédő ausztrál áll át az óvszermentes szexre, ezzel azonban hozzájárulnak a nemi betegségek ijesztő mértékű növekedéséhez - jelentette az ausztrál sajtó. Egy szakértő elmondta, nem lehet kizárnia annak lehetőségét, hogy az óvszerhasználatot környezetvédelmi okokból ellenző emberek miatt is nőtt a szexuális úton terjedő betegségek száma.


John Scott professzor elmondása szerint főleg a közösségi oldalakon győzködik egymást a fiatal aktivisták, hogy a természet védelme érdekében ne használjanak óvszert szeretkezés közben. Emiatt állítása szerint aggasztóan csökkent az óvszerhasználat.

A Daily Telegraph című lap egy friss tanulmány adataira hivatkozva közölte, hogy az elmúlt évtizedben riasztóan megnőtt a nemi betegek száma Új-Dél-Wales államban. Míg 2008-ban kevesebb, mint 14 ezer chlamydia-fertőzés történt, 2019-ben már több mint 32 ezer esetet jegyeztek fel - írta a lap.

A környezetvédők amiatt aggódnak, hogy az egyszer használatos óvszerek hosszú időn át szennyezik a környezetet, és arra sincs módszer, hogy újrahasznosítsák azokat. Egy másik szakértő azonban közölte, egyre több olyan óvszert lehet kapni, ami egyszerre környezetkímélő, és hatékonyan állítja meg a nemi betegségek terjedését.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!