Az egészségügyi szakértő szerint Karácsony szíves szolgálatot tesz az Orbán-kormánynak, a Budapesti Lakógyűlés színvonala pedig olyan, mint a nemzeti konzultációé.


Kunetz Zsombor szerint a Karácsony Gergelyhez köthető Budapesti Lakógyűlés kérdéseire adható válaszok „végtelenül bugyuták” és irányítottak voltak, és ezzel a felméréssel a főpolgármester „áttolja a politikai felelősséget a szavazókra”.

Karácsony Gergely keddi sajtótájékoztatóján ismertette a Budapesti Lakógyűlés elnevezésű, a lakosság véleményét több kérdésben is kikérő kezdeményezés eredményeit. Mint mondta,

melyet így csak a közösségi közlekedéshez tartozó buszok, valamint a taxik, a motorosok, a biciklisek és a gyalogosok használhassanak.

Ezzel kapcsolatban Kunetz Zsombor a Facebook-oldalán az írta, hogy a Budapesti Lakógyűlés kérdéseire adható válaszok „végtelenül bugyuták” és irányítottak voltak, és ezzel a felméréssel Karácsony „áttolja a politikai felelősséget a szavazókra”.

Kunetz hozzátette, Karácsony ezzel szíves szolgálatot tesz az Orbán-kormánynak, mivel az „a következő Brüsszel-Soros-nemátalakító kampánynál nyugodtan hivatkozhat arra, hogy de kérem, Karácsonyék is hasonló szintű »lakógyűlést« tartottak, és csaknem kétmilliós nagyváros nevében hirdettek eredményt egy olyan szavazáson, melyen a lakók 7, azaz 7 százaléka vett részt”.

„Lázár szerintem gyűlöli Budapestet, így ahol tud, keresztbe tesz neki, hiszen a főnöke is utálja az itt élőket. Karácsony meg egyszerűen csak buta, aki nem érti, hogyan működik egy metropolisz, miközben saját frusztráltsága után, amely abból ered, hogy nem volt képes levizsgázni autóvezetésből, gyűlöli az autókat is” – írta Facebook-oldalán az egészségügyi szakértő.

Forrás: ATV


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!