Augusztus elseje óta tíz mellékvonalon pótlóbuszokkal szállítják az utasokat. Azonban a szervezet szerint ezt 60 nap után csak járati engedéllyel lehetne végezni.


Lázár János megsértette a Személyszállítási törvényt a vasútvonal-bezárások elrendelésével - írja a Közlekedő Tömeg a Facebook-oldalán.

Augusztus elseje óta pótlóbuszokkal szállítják az utasokat tíz mellékvonalon, miután az ottani vasúti személyszállítás szüneteltetéséről döntöttek. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület korábban azt írta a ennek kapcsán, hogy a közlekedésért felelős

A Közlekedő Tömeg pedig teljes káosznak nevezte a tervet, és szerintük olyan szakaszokat is lezártak, ahol előző nap még fejlesztések zajlottak.

A szervezet keddi Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy a személyszállítási szolgáltatásokról törvény szerint hasonló vonatpótlás esetén rendkívüli helyzetre csak 60 napig lehet hivatkozni, ezt követően buszos pótlás csak a szakminiszter által kiadott járati engedéllyel végezhető.

„A járati engedély megadásának pedig előfeltétele, hogy a vasúttársaság bizonyítsa: a vonatpótlás az utasok számára nem jár kedvezőtlenebb feltételekkel, a vasúttársaságnak megtakarítást eredményez, környezetvédelmi szempontból pedig nem rosszabb, mint a vonatok közlekedtetése. A törvény szintén előírja az érintett önkormányzatokkal történő előzetes egyeztetést is” - tették hozzá. A Közlekedő Tömeg által benyújtott közérdekű adatigénylésre adott válaszában azonban a MÁV elismerte:

Ez a szervezet szerint azt jelenti, hogy a vasúttársaság

  • egy települési önkormányzattal sem konzultált az érintett 66 közül,
  • nem készített hatástanulmányt arról, hogy a vonatpótló autóbuszok a vonatoknál kisebb környezeti terheléssel látnák el a közszolgáltatási feladatot,
  • és nem sikerült kimutatást készítenie arról sem, hogy az autóbuszos szolgáltatás színvonala nem alacsonyabb, mint a vonatoké.

    Ez pedig nem csak egy bürokratikus mulasztás, hanem a mellékvonalakat használó utasok ezreinek és az érintett települések önkormányzatainak semmibe vétele” - írták a bejegyzésben. Szerintük emellett5 a 1370/2007 (EU) uniós rendelet kijátszása miatt veszélybe sodorja a közlekedésfejlesztési EU-s források Magyarországra érkezését is.

    ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!