A váratlan bejelentések és menesztések napján a közlekedésügyért is felelős miniszter a nemzetközi üzleti élet kipróbált menedzsereit ültette a vezetői és felügyelőbizottsági székekbe.


Változik a MÁV, a MÁV-Start és a Volánbusz vezetése – tudta meg az Mfor.

A portál birtokába jutott dokumentumok alapján Lázár János építési és közlekedési miniszter felkérésére az országos és a nemzetközi üzleti élet ismert menedzserei kerülnek a legnagyobb, állami tulajdonú cégek vezetésébe.

Az Mfor szerint a vezetőségek a következőképp alakulnak át:

MÁV Magyar Államvasutak Zrt., igazgatóság

Elnök:

  • Lepsényi István – a Magyar Suzuki korábbi vezérigazgatója, a Knorr - Bremse Fékrendszerek Kft. korábbi ügyvezető igazgatója; korábbi államtitkár; a Hidrogén Szövetség elnöke

Tagok:

  • Wáberer György – a Waberer’s International alapítója, korábbi tulajdonosa
  • Bogsch Erik – a Richter Gedeon Nyrt. elnöke
  • Ratatics Péter – a MOL csoport alelnöke; az INA management-boardjának elnöke
  • Parragh László – a Magyar Kereskedelmi és Ipari Kamara elnöke
  • Deák Tibor – a Rothschild & Co szenior tanácsadója - igazgatója
  • Bethlen Miklós – a Morgan Stanley korábbi londoni elemzője; a londoni Kohlberg, Kravis & Roberts tanácsadója; a MidEuropa partnere; a frankfurti Montagu Private Equity igazgatója; a Comitis Capital - ügyvezető partnere

A MÁV felügyelőbizottságának új tagjai:

Elnök:

  • Baranyay László – az MFB korábbi elnök-vezérigazgatója; az EIB igazgatója

Tagok:

  • Knáb Erzsébet – az Audi Hungária korábbi személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja; a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány alapító-elnöke, kuratóriumi tagja; a Magyar-Német Ifjúságért Egyesület elnöke
  • Koji László – az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke
  • Bánáti János – a Magyar Ügyvédi Kamara korábbi elnöke
  • Meleg János – munkavállalói küldött
  • Halasi Zoltán – munkavállalói küldött

MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt., igazgatóság

Elnök:

  • Barna Zsolt – a Waberer’s International vezérigazgatója

Tagok:

  • ifj. Chikán Attila – az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. vezérigazgatója
  • Németh Lászlóné – korábbi fejlesztési miniszter
  • Puskás András – a Magyar Bankholding zRt. elnöki főtanácsadója
  • Sors László – a Nemzeti Adó és Vámhivatalt vezető korábbi államtitkár

MÁV-START felügyelőbizottságának új tagjai:

Elnök:

  • Hegedűs Éva – a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója

Tagok:

  • Martin A. Dale – a Siemens zRt korábbi elnök-vezérigazgatója
  • Naszvadi György – a Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi államtitkára
  • Mayer András János – a Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet ügyvezetője
  • Friedrich Imre – munkavállalói küldött
  • Barna István – munkavállalói küldött

VOLÁNBUSZ Közlekedési Zrt., igazgatóság

Elnök:

  • Vida József – bankár

Tagok:

  • Eppel János – a Porsche Hungaria korábbi vezetője; a VOSZ elnöke
  • Tóth Szabolcs – a Waberer’s International pénzügyi és stratégiai vezetője
  • Dancsó József – a Magyar Államkincstár korábbi elnöke; az EXIM bank korábbi alelnöke
  • Magyar Péter – a Diákhitel Központ korábbi vezérigazgatója

VOLÁNBUSZ felügyelőbizottságának új tagjai:

Elnök:

  • Németh Lászlóné – korábbi fejlesztési miniszter

Tagok:

  • Vereczkey Zoltán – a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke
  • Szarvas Ferenc – a MÁV korábbi elnöke
  • Brauner Béla – munkavállalói küldött
  • Fazekas Kovács János – munkavállalói küldött

A nevek között érdekes lehet a már korábban bejelentett Németh Lászlóné, aki korábban az Orbán-kormány fejlesztési minisztere volt, és akit egyértelműen a miniszterelnökkel összevesző Simicska Lajos emberének tartottak. További ismerős név lehet Magyar Péter, aki korábban a Diákhitel Központot vezette, mostanában pedig azzal került be a hírekbe, hogy válnak feleségével, Varga Judit igazságügyi miniszterrel.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!