Lázár János, a Magyar Tenisz Szövetség nemrégiben megválasztott elnöke adott interjút az eurosport.hosszabbitas.hu-nak, amiben arról beszélt, hogyan akarja rendbe tenni azt a szervezetet, amely 3,8 milliárdos hiányt hozott össze az évek alatt - és amely vasárnap már kapott egy elég komoly mentőcsomagot az államtól.

Magyarországon pillanatnyilag az a realitás - szerintem inkább sajnos, mint szerencsére -, hogy ha az állam nem lenne a magyar sport legnagyobb támogatója, ha a magyar adófizetők nem lennének a magyar sport legnagyobb szponzorai, akkor számos sportág gyakorlatilag működésképtelen lenne

- mondta Lázár, aki szerint ugyanakkor, ha az állam nem lenne ilyen bőkezű, számos sportág üzletileg is működtethető lenne.

Milliárdokkal segíti ki a kormány a Magyar Tenisz Szövetséget

A tartozás és az inkasszó után jött egy kis segítség konszolidáció címszóval.

Bár úgy véli, politikusnak nem érdemes a profi sport területére merészkednie, ám az ő feladata most elsősorban az, hogy megmentse a csődtől és talpra állítsa az MTSZ-t. Két ambíciója van:

  • konszolidáció pénzügyi értelemben, hogy ne kerüljön felszámolás alá a szövetség, illetve
  • levegőhöz juttatni minden teniszklubot.

Mindezek nála azt is jelentik, hogy nem presztízsberuházásokban gondolkodik, hanem a tömegsportban, abban, hogy aki ma Magyarországon teniszezni akar, annak legyen hol.

Úgy látja, hogy a vidéki klubok az elmúlt években háttérbe szorultak, márpedig mindenkinek az lenne az érdeke, hogy ne csak Budapesten folyjon el a pénz, mert több gyerekre van szüksége a sportágnak. Emellett "magyar tenisznek nem tesz jót, ha azt továbbra is csak kiváltságosok, zárt elit közösségek élvezhetik", mindenki számára elérhetővé kell tenni.

A fiatal tehetségek kapcsán azt szeretnék elérni, hogy senki se kallódjon el azért, mert nem elég tehetősek a szülei. Akik kitűnnek, azokat sem akarják majd elrabolni a klubjaiktól.

A szövetség egy nyitott tenyér, amely felemelhet, nem pedig marok, amely nem ereszt.

A szövetség ne menedzseljen játékosokat átláthatatlan alkukon keresztül. A főtitkár pedig egyáltalán ne menedzseljen játékosokat »privátban«. Átláthatóbb, a nemzetközi viszonyoknak megfelelő állapotokat akarok teremteni" - mondta Lázár János.

Lázár János: Mindenki tudja, ezért a pénzért nem dolgoztak meg

A Magyar Tenisz Szövetség elnöke kemény hangvételű közleményben reagált arra, hogy szerdán több százmillió forintot leemeltek a bankszámlájukról.

Nem akarják a profi játékosok életét megszervezni és menedzselni, hanem kölcsönös megbecsülésen alapuló viszonyt kell kialakítani olyan szerződésekkel, amelyek megszokottak a nemzetközi teniszéletben. Nem zsarolni akarják a topjátékosokat, hanem ösztönző megállapodást találni.

Sávolt Attilának és Bardóczky Kornélnak is jut majd szerep, előbbi a szakmai irányításért, utóbbi a fejlesztésekért lesz felelős.

Megkérdezték tőle, hogy mindez érinti-e a Budapestre tervezett nemzetközi versenyeket is. Úgy véli, a főváros brandigenléséhez jó célkitűzés volt, csak akiket megbíztak, nem feltétlenül jó irányban indultak el. Az ATP-tornák esetében úgy látja, hogy ha lenne saját jogunk, akkor esetleg megérné, de akkor sem fapados eseményt kellene vásárolni, hanem valami ütősebbet - amelyek viszont nem eladóak.

"Mindenekelőtt szembe kell nézzünk azzal, hogy az előző szövetségi vezetés nem átlátható körülmények között kötött szerződéseket nemzetközi tenisztornák rendezésére. Ez nagyon kényes kérdés: eurómilliókra rúgó számlák maradtak kifizetetlenül, jogdíjak, licencek várnak rendezésre. Nagyon komoly adósságba verte magát a szövetség és ezen keresztül a magyar állam" - mondta, és szerinte a tartozások rombolják annak komolyan vehetőségét, hogy Magyarország nemzetközi tenisztornát rendezzen.

A Fed-kupát nem venné egy kalap alá a többivel, mert ahhoz nem kell 30 milliárd forintos teniszközpontot építeni, de ha most kellene dönteni a szuperdöntő rendezéséről, nem javasolná.

Áll minden vizsgálat elé a volt főtitkár, akit Lázár János feljelent

Richter Attila meggyőződése, hogy semmilyen bűncselekményt nem követett el.

Lázár János úgy véli, a magyar sportnak szüksége volt a taóra, azonban el is kényelmesítette a résztvevőket, mert tartják a markukat az állam felé, ahelyett, hogy támogatókat keresnének. Amikor Szűcs Lajos átvette a szövetség irányítását, akkor egy kivéreztetett szervezet volt évi 100 milliós költségvetéssel, szakmai konszenzussal viszont sikerült kidolgozni egy olyan programot, aminek a 80 százaléka még ma is érvényes.

Ám ahogyan az lenni szokott, amint megérkeztek a források, kialakult a vita, ami nemcsak lehetetlenné tette a szakmai program megvalósítását, hanem mostanra botrányokba is fulladt, és oda vezetett, hogy a megszűnés fenyegette a szövetséget.

Lázár szerint a pénzkezelés kultúrája nem érlelődött ki, nem volt átlátható az MTSZ-nél - és úgy véli, ez magyar betegség, mert a 16 kiemelt sportág más szereplőinél is hasonló problémák lehetnek -, pedig a külső kiállása egyáltalán nem rossz a magyar tenisznek.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!