Oroszország nem akar háborút, de nem hagyja, hogy semmibe vegyék biztonsági érdekeit - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken, négy orosz rádióadónak nyilatkozva.


"Ha az Oroszországi Föderáción múlik, nem lesz háború. Mi nem akarunk háborúkat, de nem fogjuk megengedni az érdekeink elleni durva támadást és semmibe vételüket" - mondta az orosz diplomácia vezetője, de az nem derült ki, hogy milyen érdekeik elleni támadásra gondolt.

Lavrov szerint a NATO-val és az Egyesült Államokkal az Oroszország által követelt biztonsági garanciákról folytatott tárgyalások nem zárultak le. - Moszkva azzal a hivatalos kéréssel fordul majd a Nyugathoz, hogy fejtse ki, miként kívánja teljesíteni a biztonság oszthatatlanságából fakadó kötelezettségvállalásait - jelentette ki.

Mint ismert, Vlagyimir Putyin azt követelte az USA-tól és a nyugati államoktól, hogy fejezzék be a keleti irányú terjeszkedését és vonuljon ki az 1997 után felvett NATO-tagállamok területéről. Ez azt jelenti, hogy a közép-európai országokból, köztük Magyarországról ki kellene vonni a NATO-fegyvereket és csapatokat, az érintett országoknak pedig ki kellene lépniük a NATO-ból. Az orosz felvetést Joe Biden amerikai elnök határozottan visszautasította.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!