Alacsony a Pó vízállása, a Garda-tónál már szárazföldi sétával is el lehet jutni az egyik szigetre.


A tavaly nyári szárazság után a tél sem volt csapadékban gazdag Olaszországban. Az Alpokban a szokásos hómennyiség közel fele hullott csak le eddig a szakértők szerint. Ezek után nem meglepő, hogy Velencében a szokásos áradásokról szóló hírekkel szemben szinte teljesen kiszáradták a csatornák, ami lehetetlenné teszi az észak-olasz város bizonyos területein a gondolázást, a vízitaxizást és az elsősegélynyújtó hajók közlekedését is, írja a The Guardian.

Velence problémáit a fentiek mellett a tengeráramlatok is kedvezőtlenül befolyásolják. A Legambiente környezetvédelmi csoport szerint az olasz folyók és tavak alacsony vízállása elsősorban az ország északi részét sújtja. Az Alpoktól az Adriáig húzódó Pó vízhozama például 61 százalékkal kevesebb, mint általában az év ezen részében. Rekord alacsonyan áll az Észak-Olaszországban található Garda-tó is, ahol a San Biagio szigetet már egy szárazföldi ösvényen is meg lehet közelíteni.

Massimiliano Pasqui szerint a 2020-21-es téltől kezdődően vízhiány alakult ki az országban, és a helyzet csak egyre romlik. A klímaszakértő úgy véli, hogy 50 nap esőzésre lenne szükség, hogy az északnyugati területeken kialakult helyzetet helyrebillentsék.

Nyugat-Európa időjárását egy anticiklon uralja 15 napja, amitől szokatlanul magas, már-már késő tavaszias a hőmérséklet. A legfrissebb előrejelzések alapján azonban a következő napokban megérkezik a szükséges csapadék és hó az Alpokba.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!