Politikai cirkuszból nincs hiány az Egyesült Királyságban, de hagyományosból még lehet: a Guardian szerint az Edinbugh-i Fringe Fesztivál egy hatalmas befektetést veszthet el a brexitet övező bizonytalanság miatt. Egy nagy Las Vegas-i cirkuszos cég 25 millió dollárt, vagyis csaknem 7,5 milliárd forintot fektetett volna be a következő öt évben a városban, azonban most azt fontolgatják, hogy inkább Berlinbe vagy Párizsba helyezik át a tervezett öt előadást, melyből az első az Atomic Saloon Show lenne, amelyik egy vadnyugati neondiszkóba helyezett varieté, a legprofibb táncosokkal és akrobatákkal.


A bizonytalanság a stratégiai tervezés ellensége. A fényshow üzletágban eleve egy sor bizonytalansággal kell számolnunk: Elkelnek majd a jegyek? Szeretni fogják az emberek? Hogyan csinálunk új előadásokat?

- mondta a cirkusz impresszáriója, aki szerint a brexit-ügy végletekig fokozza ezt a kiszámíthatatlanságot, amit már nem valószínű, hogy tudnak vállalni.

Kiemelt kép: AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!