Egy golyóálló üvegezésű, erődítményszerű Pest megyei ingatlanban csapott le a NAV és a TEK egy budapesti és nagykanizsai bűnbanda tagjaira, amely külföldről behozott használt autókkal foglalkozott. A hatóságok 1,3 milliárdos áfacsalás gyanúja miatt vették őrizetbe a bűnszervezet tagjait.


A NAV tájékoztatása szerint a gépjárművek Németországból cseh és szlovén cégeken keresztül érkeztek Magyarországra. Az első belföldi vevők - beiktatott "eltűnő kereskedők" csak papíron vettek részt a beszerzésben és nem fizettek áfát a továbbértékesítés után A fiktív számlákkal, minimális haszonnal továbbadott autókat a végső megrendelők így jóval kedvezőbb áron értékesíthették a versenytársaiknál.

A NAV nyugat-dunántúli nyomozói egy negyven helyszínt érintő kutatássorozatot szervezte a hálózat felszámolására. A bizonyítékszerzésben több száz nyomozó, járőr, informatikus, valamint drog- és pénzkereső kutya vett részt. Mivel a bűnszervezet irányítóinak többször is volt már dolga a hatóságokkal, ezért hozzájuk a Terrorelhárítási Központ és a NAV MERKUR bevetési egységei mentek ki.

A bűnszervezet vezetőjét a Pest megyei luxusingatlanában fogták el a TEK kommandósai. Barátnője eleinte fel sem fogta a helyzet súlyosságát, először azt hitte, hogy lánykérésben lesz része. A fényűző, milliárdos értékű ingatlan golyóálló üvegezésével, kamerarendszerével és mozgásérzékelőivel valóságos erődítményként szolgált a bentlakóknak.

A költségvetésnek okozott teljes kár megtérült. Ennek érdekében a NAV bankszámlákat és ingatlanokat is zárolt, valamint nagy összegű készpénzt is lefoglalt. A járőrök speciálisan képzett kutyákat is bevetettek. A bűnbanda nagykanizsai tagjának gépkocsijában több mint huszonötmillió forint készpénzt találtak. Egy titkos, a bűncselekmények szervezésére fenntartott irodában pedig ujjnyomkutatásra is szükség volt, mivel az elkövetők tagadták, hogy közük lenne az ingatlanhoz.

Az őrizetbe vett öt főből három a Zala Megyei Főügyészség indítványa alapján bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt letartóztatásba, kettő pedig bűnügyi felügyelet alá került. Az elkövetők akár 20 évet is kaphatnak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!