A PA-DÖ-DŐ énekesnője három hónappal ezelőtt kapott agyérgörcsöt. Lang Györgyi állapotáról keveset lehetett hallani, a minap azonban a Fókuszban saját maga mondta el, hogy már sokkal jobban van. Hétről-hétre javul az állapota, jelenleg az zavarja a legjobban, hogy a bal kezét nem tudja mozgatni, emiatt pedig a tolószéket sem tud egyedül közlekedni.

Az énekesnő egy novemberi reggelen, nem sokkal egyiptomi nyaralása után kezdett ijesztő tüneteket tapasztalni magán. Amikor felébredt, érezte, hogy a mozgással és a beszéddel is nehézségei vannak, ekkor telefonon értesítette a barátait, köztük Falusi Mariannt is, aki azonnal elindult hozzá.

Lang Györgyi négy hétig volt kórházban, ahol Dr. Kamondi Anita kezelte. Ő volt korábban Kulka János kezelőorvosa is. A színész egyébként "sorstársaként" áll az énekesnő mellett, a logopédus feladatait minden másnap együtt gyakorolják. Ezen kívül gyógytornász is foglalkozik vele.

Falusi Mariann szintén megerősítette, hogy kolléganője egyre jobban van, a beszédkészsége rengeteget javul, és rendületlenül viccelődik, csipkelődik vele. Az éneklést is gyakorolja, márciusban ugyanis teljes valójában lép fel a PA-DÖ-DŐ.

Nem vagyok jaj szegény. Azért mert így beszélek, attól még én a Györgyi vagyok

- mondta Lang Györgyi.

Az énekesnővel tavaly októberben az előválasztás kapcsán készítettünk interjút.

Kapcsolódó

Lang Györgyi: Annyira nagy a kaki, hogy befedi mindenkinek a fejét

PC-mentes interjú, amiben Galla Miklóson, Szlávik doktoron és a fideszes kitüntetetteken kívül szóba kerülnek a savlekötők is.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!