A kár több mint 20 millió forint, ráadásul a kivágott póznák egy része a sínekre esett, így a lopás mellett a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt is eljárás indult az elkövetők ellen.


Vasúti kábeleket loptak el tolvajok Nógrád megyében. Egy 5 kilométeres szakaszon láncfűrésszel kidöntöttek 36 fapóznát, a rajtuk lévő vasúti légkábeleket pedig levágták, hogy majd eladják. Egy pályafentartó vette észre a lopást.

A rendőrök egy nappal a MÁV feljelentése után elfogták a 26, 29 és 34 éves tolvajokat, akik tettük beismerték. A három nógrádszakáli férfinak a lopás mellett közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt is felelnie kell, több oszlop ugyanis a sínekre dőlt.

A férfiak vallomása szerint először az oszlopra másztak és lecsipkedték a légvezetéket, de ez fárasztó és lassú volt. Ezért másnap a faoszlopokat kidöntötték, de így is másfél napig dolgoztak. Végül 15-ször fordultak a kocsijukkal, és egyikük házához szállították a kábeleket. A szigetelést leégették a vezetékekről, hogy külön tudják választani a réz, alumínium és acél összetevőket. Ezeket akarták eladni.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!