Élő közvetítések

  • A Hagyományok Háza minden délben koncertsorozattal jelentkezik a felújított Budai Vigadó Corvin téri teraszáról. Számos hasonló kezdeményezést lehet találni az interneten, viszont az élő népzenének éppen az a sajátos varázsa: nem lehet dobozba zárni, de még csak kétszer ugyanúgy eljátszani sem az adott dallamot. A szervezők és a fellépők nem kívánnak koncertélményt nyújtani, inkább közvetíteni kívánják az online bekapcsolódónak is az egyediség és a közösség, az összetartozás élményét. Az eseménysorozat április 22-éig a Hagyományok Háza Facebook oldalán követhető.
  • Karatén-színház, élő felolvasás Lackfi Jánossal, mindennap 12.00 és 18.00 órakor az író Facebook oldalán.

Szerelem a korona idején… ezt már páran elsütötték, de hát ez most a téma… hitvesi versek rulez… #karantenszinhaz

Közzétette: Lackfi János - 2020. március 26., csütörtök

Hallgass minket

  • Lelle három éve azzal tölti a fehér éjszakákat, hogy az Ezüstutat járja. Innen tűnt el ugyanis nyom nélkül a lánya, akit megszállott módjára keres. A hányatott sorsú Meja és édesanyja az Ezüstút mentén fekvő, apró Glimmersträskbe költözik. Meja megismerkedik egy helyi fiúval, és életében először fülig szerelmes lesz. Amikor beköszönt az őszi sötétség, és egy újabb lánynak vész nyoma, Lelle és Meja sorsa lassan összefonódik. Az Ezüstút izgalmas lélektani thriller, amely egy kis településen játszódik, ahol ugyan mindenki ismer mindenkit, sokan mégis súlyos titkokat őriznek. - Első könyvével, az eltűnt lányát kereső apa történetével, díjakat nyert az új skandinác krimiszerző, Stina Jackson. A Könyvben utazom - Oláh Andreával új részében Dobosi Bea szerkesztővel, fordítóval, a skandináv krimik szakértőjével beszélgetnek. A beszélgetés időtartama: 18 perc, itt érhető el.
  • Szilágyi János podcast-műsorában Till Attila jelentkezett be a szobafogságból, hogy elmondja, hogy viseli a járvánnyal járó bezártságot, mivel ütik el az időt otthon, és hogy összességében miért optimista. A beszélgetés időtartama 22 perc.

Till Attila: Most még lazításnak fogjuk fel az otthonlétet, majd az lesz érdekes, ha megunjuk

Szilágyi János podcast-műsorában Till Attila jelentkezett be a szobafogságból, hogy elmondja, hogy viseli a járvánnyal járó bezártságot, mivel ütik el az időt otthon, és hogy összességében miért optimista.

Edzés laptop előtt

  • Ha mindig is kívácsni voltál arra, milyen egy edzés Rubint Rékával, most kipróbálhatod. A fitnesszedző online alakreform edzést tart, áltában késő délutántól. A pontos időpontokról bővebben Réka Facebook-oldalán.
  • Állati cirkusz - Fejlesztőtorna kicsiknek és nagyoknak minden szerdán 10.00 órától a Neuro-Hydrotherapie Wien szervezésében. Az eseményről bővebb információ ezen a linken érhető el.

Sorozatok és könyvek

  • Régóta futó sorozatok új évadai és vadonatúj szériák egyaránt szerepelnek sorozatajánlónkban: folytatódik minden idők legdrágább német sorozata; a Gomorra alkotói a nemzetközi kokainkereskedelmet térképezik fel. A hat különböző sorozatról bővebben ebben a cikkünkben írtunk.

Új sorozatok a karantén idejére, kokainkereskedőktől zombijárványig

Ha valamire, akkor sorozatnézésre pont megfelelő a kényszerű otthonlét. Az idei év kínálatából most hat sorozatot ajánlunk.

  • A Telekom Moziklubjában több mint 6000 mozifilm, sorozat és rajzfilm közül lehet válogatni. A kínálatuk havonta frissül. A Moziklub havidíja az első hónapban 990 , a másodiktól 1 500 forint.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!