A Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA elődjének tekintett OSS ugyan csak három éven át (1942-1945) működött, munkája azonban létfontosságú volt a második világháborús győzelem kivívásában, tagjai közt pedig olyan hírességek bukkantak fel, mint a szakácskönyveivel világhírűvé vált Julia Child, vagy a fél évszázados pályafutása során négy Oscar-díjat is bezsebelő filmrendező, John Ford.
A szervezet 1942. júniusi megalapításakor az afrikai hadszíntér már rég hangyabollyá változott: az Erwin Rommel vezette Afrikakorps (teljes nevén Deutsche Afrikakorps = Német Afrika-hadtest) négy hónappal korábban vitt be először jókora ütést az amerikaiaknak, akik tartottak attól, hogy ez arra bíztatja majd a fasiszta Spanyolországot, hogy a tengelyhatalmak, Németország, Olaszország és Japán oldalán lépjenek be a háborúba.
A németek mindeközben Marokkóban gyűjtöttek csapatokat, készülve arra, hogy Casablancától Algírig elvágják a vasúti utánpótlást, ami a szövetséges erők, így a britek és az amerikaiak egyetlen lehetősége volt a náci Németország erőinek megtörésére.
Az OSS egyik első feladata ennek megakadályozása volt, a kutatásokat vezető bostoni kémikus, Dr. Stanley P. Lovellnek pedig kitűnő, de furcsán hangzó ötlete támadt:
legyekkel akarta legyőzni a vakmerő döntéseivel sikeresen előrenyomuló Rommelt.
Felismerte ugyanis a megkérdőjelezhetetlen összefüggést: a legyek legjobb barátja a világ minden pontján az állati ürülék, Marokkóban pedig több kecske él, mint ember, így a győzelem legjobb módja, ha néhány tonnányi kecskeürülékre egy patogénekből - vírusokból, gombákból és baktériumokból - álló koktélt permeteznek, végigszórják vele a német vonalakat, majd megvárják, míg a legyek megbetegítik a környék összes harcképes emberét.
A kétségkívül kitűnően hangzó elmélet és a megvalósítás közé azonban legyőzhetetlennek tűnő akadály tornyosult, hiszen az amerikaiak képtelenek lettek volna megfelelő mennyiségű ürüléket felhalmozni. Így tehát egyetlen megoldás maradt: a szintetikus ürülék kifejlesztése, az azonban nem volt olyan könnyű, mint amilyennek hangzik, hiszen a legyek nyilvánvalóan
észrevették a különbséget az eredeti és a gyenge utánzat közt.
A kutatók próbálkozásait végül aztán mégiscsak siker koronázta, hiszen az emberi székletből vett kemikáliák koncentrációja azonnal mágnesként kezdte vonzani a rovarokat.
A Project Capricious névre hallgató műveletben ezek után már csak egyetlen lépés volt hátra: hogy a gumiszerű bogyók, rajtuk a betegségekkel eljussanak Marokkóba, és végigszórják őket azokon a településeken, amelyeket a németek tartanak ellenőrzés alatt, noha a lakók a repülőgépek elvonulása utáni reggelen nyilvánvalóan mind furcsállni fogják, hogy hogyan is került egy adag kecskepotyadék a tetőre.
A cél persze szentesíti az eszközt - gondolták az amerikaiak, hiszen siker esetén egyetlen lakónak sem lesz furcsa kérdése, a bevetésre azonban végül egyáltalán nem került sor, hiszen mire a szállítmány készen állt volna az indulásra, a németek
már kivonultak
Marokkó spanyolok által ellenőrzés alatt tartott területeiről.
Távolról sem ez volt persze az egyetlen eset, mikor a különböző hadsereg és vezetők rovarokat vetettek be a céljaik elérése érdekében: a biológusból a legfontosabb japán biológiai fegyver-gyárossá előlépett, hadifoglyokon is kísérletező Shirõ Ishii (1892-1959) például a második kínai-japán háború (1937-1945) éveiben bolhák és rovarok millóival több kínai halálát okozta, mint a Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák.
Tetteiért azonban sem őt, sem a 731-es egység fedőnév alatt működő csapatát sem vonták felelősségre, cserébe azért, hogy az összes kísérlet és fejlesztés pontos dokumentációját átadták.
Hatlábú katonák
Még több hasonló történetet mutat be Jeffrey A. Lockwood 2010-ben angol nyelven megjelent kötete, a Six-Legged Soldiers: Using Insects as Weapons of War.
Borítófotó: Creative Touch Imaging Ltd./NurPhoto via Getty Images
