Szerdán döntenek a nagy vihart kavart kultúrtörvényről, a tervezetet pedig a keddi, éjszakába nyúló ülésen vitatták meg. Az Index végignézte és összefoglalta a vitát, amit Fekete Péter, kultúráért felelős államtitkár nyitott meg. Bár a leginkább támadott intézkedések kikerültek a korábban kiszivárgott törvényjavaslatból (az NKA megszűnése, az önkormányzati fenntartású színházak igazgatóinak kinevezése miniszteri jóváhagyással és a független színházak támogatásának megszüntetése), azért így is volt miről beszélni.

  • Fekete Péter azzal indított, hogy a törvénymódosítás nem az elmúlt napokban pattant ki a fejükből, a téma 2015-ben kezdődött, mikor öt művészeti intézet igazgatója, Vidnyánszky Attila, Ókovács Szilveszter, Jordán Tamás, Oberfrank Pál és Fekete Péter közösen határoztak úgy, hogy nem élnek a tao-támogatásokkal. Egy öntisztulás folyamat vezetett a jelenlegi törvénymódosításhoz.
  • A DK-s Arató Gergely szerint a kormány zsarolási pozícióban lehet, ha csak úgy támogatja a színházakat, hogy beleszólhat a személyi döntésekbe. Azt is nehezményezi, hogy a tervezetet pár nap alatt bárminemű vita vagy kommunikáció nélkül nyújtották be.
  • Az NKA korábbi elnöke, L. Simon László is felszólalt, és felhívta a figyelmet arra, hogy az ellenzék által vitatott pontok benne sincsenek a tervezetben. "A kormány nem akarja kiválasztani a színházigazgatókat. De ha az állam a fenntartó, akkor viszont hadd legyen beleszólása."

"Mégsem vagytok a kultúra gyilkosai?" - a szabad színházakért tüntettek

Pintér Béla szerint a fideszesek megijedtek hogy a pokolban kipeckelt szemmel kell Balázs Péter rendezéseit nézniük. Karácsony Gergely azt mondta, küzdelmes évek jönnek.

  • A KDNP-s Nacsa Lőrinc nehezményezte, hogy az ellenzéknek az oké, amennyiben Karácsony Gergely nevezi ki a színházigazgatókat, de máris diktatúrát látnak abban, amikor Kásler Miklós tenné ugyanezt. Hozzátette, hogy szerinte az ellenzék szándékosan falazott Gothár Péter zaklatásos ügyében.
  • Az MSZP-s Hiller István rámutatott, hogy az nem egyeztetés, ha késő éjjel vitáznak egy ilyen fontos törvényről, illetve szerinte a javaslat nem a művészetről, hanem a hatalomról szól.
  • Végül Ungár Péter is beszélt az LMP-től, hogy a #MeToo idején a kormány és a sajtója liberális hecckampányként hivatkozott a zaklatásos botrányra, most viszont közpolitikai következményt gyártanak belőle.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!