Bár a pályán ezúttal példamutatóan viselkedett, az öltözékével ismét szabályt szegett Nick Kyrgios, a wimbledoni teniszbajnokság hétfői játéknapján.

Kapcsolódó

"Nem félünk a Fraditól" - a bajnokság fontosabb a riválisnak, mint a BL

Kazahsztánban már javában dübörög a bajnokság, a Ferencváros ellenfelének, a Tobolnak így megoszlik a figyelme.

A 27 éves ausztrál játékos eddig már két pénzbírságot is kapott az idei tornán, és várhatóan érkezik a harmadik is, miután nem tartotta be az All England Club öltözködési szabályzatát. Bár az amerikai Brandon Nakashima elleni győztes nyolcaddöntője közben az előírásoknak megfelelően minden ruhadarabja fehér volt, a centerpályára még egy piros edzőcipőben jött ki.

Játék közben egy fehéret viselt, a meccs utáni interjút azonban már ismét a pirosban adta, és egy ezzel színben harmonizáló sapkát is felvett a korábbi fehér helyett.

Később kurtán válaszolt arra a kérdésre, hogy miért szegte meg szándékosan a szabályokat:

Mert azt csinálok, amit akarok

- felelte, majd mikor tovább faggatták azt mondta, hogy nem érzi úgy, hogy rá ne vonatkoznának a szabályok, de ha fel akarja venni a piros cipőjét, akkor felveszi.

Kyrgios korábban köpködésért és káromkodásért összesen 14 ezer dolláros bírságot kapott már Wimbledonban.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!