Ismét megbüntették Nick Kyrgiost: az ausztrál teniszezőnek ezúttal 113 ezer dollárt (33,1 millió forintot) kell fizetnie a cincinnati keménypályás tornán mutatott viselkedéséért.


Kyrgios a második fordulós meccsén rövidítésben nyerte meg az első szettet az orosz Karen Hacsanov ellen, majd a másodikban amiatt borult ki, hogy véleménye szerint túl hamar indítottak az órát, amely jelzi, mennyi van hátra az adogatásra előírt 25 másodpercből.

Kyrgios nem fogta vissza magát, és káromkodva szidta a székbírót, Fergus Murphyt, akivel nem ez volt az első szócsatája, mert két hete Washingtonban, valamint júniusban Queens'ben is konfliktusba keveredett vele.

Hacsanov rövidítésben húzta be a második szettet, és Kyrgios agya ekkor olvadt le úgy igazán, bár nem kapott rá engedélyt, de levonult a pályáról, hogy a mosdóba menjen, de odáig már nem jutott el, mert a folyosón széttörte két ütőjét is.

Insult chair umpire ☑️
Break racket ☑️
Break another racket ☑️

This Nick Kyrgios meltdown had everything ???? pic.twitter.com/iiWToYiOzx

- ESPN (@espn) August 15, 2019

Hacsanov 6:2-re nyerte a harmadik szettet, ezzel ő jutott be a harmadik körbe, ahol a francia Lucas Pouille lesz az ellenfele.

Kyrgios a vereség után nem fogott kezet a székbíróval, akit bábnak nevezett.

A hatszoros ATP-tornagyőztes ausztrál teniszező 39 ezer dollárt keresett azzal, hogy eljutott a második fordulóba, úgyhogy a 113 ezer dolláros büntetés miatt ezen a héten 74 ezer mínuszban van.

Kyrgios legutóbb a már említett queen'si tornán kapott 17 500 dolláros büntetést, előtte pedig a májusi római versenyen balhézott a mérkőzésvezetővel, ami miatt leléptették.

Legsúlyosabb büntetése egy nyolchetes eltiltás volt 2016-ban, akit végül három hétre csökkentettek, amikor elhatározta, hogy sportpszichológus segítségét kéri.

Az jól látszik, hogy a pénzbüntetések nem jelentenek számára komoly visszatartó erőt, és ha továbbra is kihúzza a gyufát, benne van a pakliban egy újabb eltiltás.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!