A kanadai Felix Auger-Aliassime és Leylah Fernandez is bejutott az elődöntőbe kedden a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokságon, írta az MTI.

Kapcsolódó

A hálón is átesett a US Openen megsérült német teniszező

Hat győztes mérkőzés után az olasz Matteo Berrettini állította meg Oscar Ottét.

A férfiaknál a 12. kiemelt Auger-Aliassime csak másfél szettet töltött a pályán, ekkor ugyanis a 18 éves Carlos Alcaraz combsérülés miatt feladta a mérkőzést. A spanyol tinédzser - aki 1963 óta a legfiatalabb férfi negyeddöntős volt a US Openen - előzőleg két ötszettes győzelmet aratott.

A 21 éves kanadai élete első Grand Slam-elődöntőjére készülhet, ahol a második kiemelt orosz Danyiil Medvegyev vár rá.

A nőknél a hétfő óta 19 éves Fernandez óriási csatában búcsúztatta az ötödikként rangsorolt Jelina Szvitolinát. Az ecuadori-Fülöp-szigeteki származású tehetség korábban a New Yorkban bajnok Oszaka Naomit és Angelique Kerbert is legyűrte. Fernandez az orosz Marija Sarapova 2005-ös menetelése óta a legfiatalabb női elődöntős New Yorkban.

Ez a mérkőzés határozottan az egyik legnehezebb volt, nemcsak a tenisz szempontjából, hanem mentálisan és érzelmileg is

- mondta Fernandez a mérkőzés után. Elárulta, édesapja nem lehet vele, de minden nap beszélnek telefonon, és a negyeddöntő előtt azt mondta lányának: "Küzdj az álmaidért!"

✅ Svitolina
✅ Kerber
✅ Osaka
✅ Kanepi
✅ Konjuh

Take a bow, @leylahfernandez! A first major semi-final ????pic.twitter.com/lsc2WQK43h

- Billie Jean King Cup (@BJKCup) September 7, 2021

A négy között a második kiemelt Arina Szabalenka lesz az ellenfele, a fehérorosz teniszező 1 óra 26 perces meccsen verte a Roland Garros-címvédő Barbora Krejcikovát. A cseh játékos volt a női negyeddöntős mezőny egyetlen GS-bajnoka.

US Open, negyeddöntő

Férfiak:
Auger-Aliassime (kanadai, 12.) - Alcaraz (spanyol) 6:3, 3:1-nél Alcaraz feladta
Medvegyev (orosz, 2.) - Van de Zandschulp (holland) 6:3, 6:0, 4:6, 7:5

Nők:
Szabalenka (fehérorosz, 2.) - Krejcikova (cseh, 8.) 6:1, 6:4
Fernandez (kanadai) - Szvitolina (ukrán, 5.) 6:3, 3:6, 7:6 (7-5)

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!