Megkezdte a munkát a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új vezetése, miközben a hallgatók elbarikádozták a bejáratot és a dolgozók sztrájkolnak - erről Szarka Gábor, az SZFE újonnan kinevezett kancellárja beszélt pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Mint az MTI kiemelte, a műsorban elhangzott, az új vezető első alkalommal nem tudott bejutni az SZFE Vas utcai épületébe, azóta a hallgatók az egyetem Szentkirályi utcai épületét is blokád alá vették. Szarka Gábor arról beszélt, hogy a helyzet nem egyszerű, de természetesen megkezdte a munkát, ahogyan a két rektorhelyettes is. Már megtartotta az első eligazítást a közvetlen beosztottjainak egy külső helyszínen. Belépett az egyetem levelezési rendszerébe is, tehát tud kapcsolatot tartani a bent lévőkkel. Elmondta: a helyzetet nem próbálják meg erőszakkal megoldani, külső helyszínről igyekeznek végezni a munkát, információhoz jutni, döntéseket hozni. Célszerűbb lenne tárgyalni a bent lévőkkel, de erre kevés lehetőség van. Azért amit tudunk, megteszünk - jegyezte meg.

Arra már az MTI tudósítása nem tért ki, hogy a hallgatók azért tiltakoznak, mert az illetékes minisztérium az egyetem kéréseit figyelmen kívül hagyva, hatalmi pozícióból döntve nevezett ki kuratóriumot és új rektorhelyetteseket, valamint egy kancellárt, aki korábban honvédelmi miniszteri biztosként dolgozott, a rangja pedig pedig gépkocsizó lövész ezredes.

Az új kancellár állítólag azzal fenyegeti az SZFE dolgozóit, hogy nem kapnak fizetést

Szarka Gábor ezredest kedden nem engedték be a diákok, csütörtökön hivatalba lép.

Mint Szarka elmondta, nyolc követelést fogalmazott meg a sztrájkbizottság, ebből hatot a fenntartóval szemben, ezekkel munkáltatóként nem tudnak foglalkozni. Amivel igen, az a fizetésemelési igény, ezt meg is emelték, a kért 10 százalék helyett 15 százalékos bérfejlesztést határoztak meg januártól. Ennek ellenére a sztrájkbizottság nem fogadta el feltételeiket. Elmondta: a sztrájkbizottsággal kapcsolatban állnak, e-mailen kommunikálnak. Azt, hogy mi a konkrét, tényleges céljuk, azt ezek után nehezen tudom megfogalmazni - tette hozzá.

Szarka Gábor elmondta azt a kormánytagok és a Vidnyánszky-féle kuratórium tagjai által gyakran ismételt értékelést, miszerint van egy masszív többség, amely nyugalmat, békét szeretne, valamint azt, ha az egyetemen elindulna a normális élet. Emlékeztetett arra, hogy csütörtökön Gulyás Gergely miniszter bejelentette, hogy jövő évre megduplázódik az egyetem költségvetése. Olyan fejlesztések, olyan fejlődés tudna elindulni a következő években, amely az egyetem történetében még nem nagyon fordult elő - hangsúlyozta, hozzátéve: nem lehet tudni, hogy a bent lévő tiltakozók mire mondanak nemet. Mint mondta, az új vezetés és a kuratórium mindent elkövet, hogy a helyzetet párbeszéddel megoldja, de erre most nincs fogadókészség. Ez a helyzet a működést is veszélyezteti - emelte ki, hiszen aláírni sem tudja a dokumentumokat. "Azt gondolom, hogy előbb-utóbb a mérsékelt és a kompromisszumkészséggel párbeszédre nyitott embereknek, munkavállalóknak, tanároknak hallatni kellene a hangjukat, annak érdekében, hogy legyen kivel egyáltalán, az agresszivitást és a blokádot félretéve, értelmesen tárgyalni" - mondta.

Kiemelt kép: Ivándi Szabó Balázs/24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!