Szabadlábon védekezhet az a marokkói férfi, akit a belvárosi bárokban történt lopássorozattal gyanúsítanak. A 34 éves férfit jó másfél héttel ezelőtt fogták el a rendőrök az egyik Széchenyi István téri diszkóban, miután értesüléseink szerint legalább tízen tettek feljelentést a szeptember tizedikétől megszaporodó lopások miatt. Legtöbbjüknek a telefonja, pénze, illetve az iratai tűntek el.

A rendőrség 26 telefont, közel kétmillió forintot és számos más nevére kiállított okmányt talált a külföldi férfinél. A valódi károsultak száma azonban ennél lényegesen több lehet. Egyre több jel utal ugyanis arra, hogy nem szeptember elején, hanem már sokkal korábban kezdődött a belvárosi bárokban lévő lopássorozat. Egy olvasónk június végén ünnepelte a születésnapját a Yellow Budapest nevű bárban, amikor lenyúlták a méregdrága telefonját.

Azonnal feljelentést tettem, illetve több csoportban is kiírtam a Facebookon. Rengetegen jelentkeztek, hogy ugyanígy jártak ezen a szórakozóhelyen, már hónapokkal ezelőtt is.

- közölte olvasónk.

Módszeresen nyúlták le a belvárosi bárok vendégeit, egy marokkói férfit gyanúsítanak

Az egyik áldozat szerint nem segítettek neki a biztonságiak, az üzletvezető szerint ez nincs így. A lopásokkal gyanúsítható férfi pedig tagad.

Megkerestük a Fővárosi Főügyészséget, hogy megtudjuk, hol tart az ügy, és van-e más gyanúsítottja is a lopássorozatnak, az alábbi választ kaptuk:

Jelenleg 14 rendbeli lopás és 1 rendbeli információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt van folyamatban eljárás a férfival szemben. Utóbbi bankkártyával való visszaélés miatt

- mondta Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője, hozzátéve jelenleg nincs másik gyanúsítottja az ügynek.

Hogy hány lopást sikerül majd rábizonyítani a rendőröknek a marokkói férfira, azt egyelőre nem tudni. Nehezíti a nyomozók munkáját, hogy a marokkói férfi következetesen tagadja a bűnösségét, és egy egészen különös magyarázattal állt elő. Értesüléseink szerint azt állítja, hogy aluljáróban vette a nála lévő telefonokat. A nála talált okiratokkal kapcsolatban pedig azt mondta, hogy a földön találta őket, és pont le akarta adni.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!