Példátlan, az Orion csillagkép irányából érkező gravitációs hullámokat észleltek a kutatók - számol be az IFLScience.

A szakértők egyelőre nem tudják, hogy pontosan mi is idézte elő a jelenséget.

A LIGO-Virgo projekt célja a gravitációs hullámok észlelése és vizsgálata. A gravitációs hullámok legyegyszerűbben fogalmazva a téridő fodrozódásai, az ilyen jeleket egyelőre csak nagy tömegű objektumok, például fekete lyukak találkozása után tudják kimutatni. A hullámok létezését már az általános relativitáselmélet is feltételezte, de egészen 2017-ig kellett várni az első jelek észlelésére. A felfedezésért a projekt szervezői hamar Nobel-díjat kaptak.

Őrültnek nézték a tudóst, aki átírta a fizika törvényeit

A gravitációs hullámok detektálásáért Nobel-díjjal elismert Rainer Weiss Magyarországon járt, elmesélte, hogyan jutott el egyszerű gondolatkísérlettől az évszázad csillagászati felfedezéséig.

A LIGO által január 14-én rögzített gravitációs hullámok nem hasonlítanak az eddig felfedezettekhez. A csapat bízik benne, hogy idővel sikerült leszűkíteni azt a területet, ahonnan a jelek érkezhettek.

A kutatók egyelőre azt próbálják bebizonyítani, hogy nem mérési hibával van dolguk. A közösségi médiában már most terjedni kezdett a hír, hogy a hullámok a Betelgeuseből, az Orion csillagképben található csillagból származnak. A szakértők szerint az égitest csillagászati szempontból hamarosan szupernóvává alakul, a folyamatról itt írtunk bővebben. A szakértők ugyanakkor úgy vélik, hogy csak véletlen egybeesésről lehet szó.

Kiemelt kép: iStock


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!