A napokban hivatalosan is újabb, méghozzá igen különleges taggal bővült a mai Magyarország területén egykoron élt állatok köre. A Villány határában 2012 óta folyó ásatások legújabb eredményeként a kutatóknak egy 220-230 millió éves ragadozó őshüllő, a Tanystropheus jelenlétét sikerült kimutatni, sőt a hazai leletek (fogak és csigolyák) nemzetközi szinten is bővítik a fajról eddig kialakított ismereteket.
Jóval a dinoszauruszok fénykora előtt járta a sekély vizeket, orra hegyétől a farka végéig öt méter hosszú volt, ebből a nyaka 2-2,5, a farka 1-1,5 méter. Tényleg, mint egy "élő horgászbot".
A villányi Tanystropheusról szóló tudományos publikáció a Geologica Carpaticha című lapban jelent meg Ősi Attila, Szabó Márton és Botfalvai Gábor tollából, a laikus számára is érdekes részletekről a tanulmány első szerzőjét, Dr. Ősi Attila paleontológust, az ELTE TTK Őslénytani Tanszék és a Magyar Dinoszaurusz-kutató Expedíció vezetőjét kérdeztük.
Trópusi tenger Baranyában
Villány vidékén többek között triász korú, közel 230 millió éves tengeri üledékes kőzetek találhatók, ezekből már több mint 100 évvel ezelőtt is előkerültek gerinces állatok maradványai, de részletesen soha senki nem foglalkozott velük. A kutatócsoport szisztematikus ásatások révén az elmúlt nyolc évben több olyan, leletekben gazdag kőzetréteget fedezett fel, ahonnan mára sok ezer maradvány látott napvilágot.
Köztük vannak azok a fogak és 20-25 centiméteres nyaki csigolyák, amelyek arra utalnak, hogy az eddig nyugat-európai és kínai lelőhelyekről ismert, hosszú nyakú Tanystropheus az egykori Villány területén is élt. Mielőtt bemutatnánk magát az állatot, érdemes megismerni az élőhelyét, amely csaknem negyedmilliárd éve cseppet sem hasonlított a mai környezethez. Sőt, mondhatni épp az ellentéte volt.
A földtörténeti triász időszakában járunk, a szárazföldek egyetlen nagy szuperkontinenst alkotnak, avatatlan szem a mostani földrészek körvonalait sem ismerné fel. A mai Európa nagy részét sekély, néhány 10 vagy pár 100 méter mély tenger, a Tethys óceán egy roppant öble borította. Ennek a területnek volt a része az egykori Európai kőzetlemez déli pereme is, ahol a mai Mecsek és Villány triász időszaki kőzetei is képződtek.
A félszigetekkel, szigetekkel, zátonyokkal tarkított tengeren nemcsak a topográfia, de a klíma is meglepő lenne, ha a mai Villányra számítunk: az éghajlat trópusi, szubtrópusi volt, mint ma a Bahamákon
- mondja a 24.hu-nak Ősi Attila.
A dinoszauruszősök rokona
Így pedig sokkal inkább értelmezhető őshüllőnk testfelépítése - hangsúlyozottan nem dinoszauruszról van szó. A Tanystropheusok ugyanis az Archosauromorpháknak nevezett csoport egyik ágából fejlődtek ki, míg a dinoszauruszok valamivel később, az Archosauromorphák egy másik ágából. Az első dinoszauruszok abban az időben kezdtek megjelenni a Földön, amikor a "horgászbotnyakú" Tanystropheusok már bőven elfoglalták optimális életterüket.
Csaknem száz éve folyik a vita arról, hogy teljes mértékben vízi életmódot folytató ragadozók voltak-e, vagy inkább a parton, szárazföldön vadásztak? Az egyik biztos támpontot egy svájci lelet jelenti, ahol a halakból és tengeri puhatestűekből álló gyomortartalom is megőrződött. Ősi Attila úgy véli, a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a Tanystropheusok szárazföldi állatok voltak:
A parton, vagy a sekély vízben állva, jókora nyakuknak köszönhetően pásztázták a vizet, miközben tövénél vaskos, majd a vége felé elvékonyodó farkuk sokat segített a stabilitás megőrzésében.
Kissé merev specialista
Ehhez pedig "filigrán" alkatra volt szükség, és az őshüllő ilyen is volt: kifejlett példányai 80-200 kilót nyomhattak, a 2-2,5 méteres nyakat 1-1,5 méteres test, majd nagyjából ugyanilyen hosszú, izmos farok követte. A fennmaradt fosszíliák tanúsága szerint az élő Tanystropheus nyaka (izmokkal, szövetekkel együtt) 6-7 centi átmérőjű lehetett, ami kerületben 18-22 centimétert jelent.
Állkapcsa ugyan hegyes fogakkal volt telitűzdelve, de hogyan tudta mégis ragadozótól elvárt ügyességgel, gyorsasággal mozgatni, sőt egyáltalán csak naphosszat kitartani ennek a hosszú és vékony "erőkarnak" a végén? A válasz a csigolyákban keresendő.
Ezek belülről üregesek, könnyűek és csőszerűek, külső felületük mentén egykor minden bizonnyal a merevítést szolgáló, több csigolyán átívelő inak futottak
- magyarázza a paleontológus.
Mindez pedig arra utal, hogy az állat nyaka nem lehetett olyan hajlékony, mint a ma hasonló életmódot folytató gázlómadaraké (például gémeké), de tökéletesen alkalmas volt rá, hogy a parton vagy a sekély vízben állva hatékonyan vadászhasson.
A bestia
A Tanystropheusok barázdált, hegyes fogai kiválóan megtartották a csúszós, pikkelyes zsákmányt, de közel sem ők számítottak a környék csúcsragadozóinak, noha laikus megjegyzésként inkább egy medvével futnánk össze a Börzsönyben, mintsem ezzel a "gyíkkal" a Balatonnál.
A szárazföldi területeket 230 millió éve a hatalmas, ormótlan, robosztus testalkatú gyíkra emlékeztető bestia, a Batrachotomus kupferzellensis és rokonai uralhatták - diagnosztikus maradványai Európából egyelőre csak a mai Németország területéről ismertek, Villányból eddig csak néhány töredékes fog utal e ragadozók jelenlétére.
Kiemelt kép: GettyImages
